Von der Leyen végleg a hitelezők irányítása alá helyezné az eladósodott Európai Uniót | Demokrata

Ursula von der Leyen továbbra is a közös eladósodás irányába szeretné terelni az Európai Uniót, miközben a költségvetési helyzet már most sem rózsás. Az Európai Bizottság elnöke nemrégiben egy figyelemreméltó javaslatot tett közzé, amelyben a tagállamok vezetőihez fordult: azzal a kéréssel állt elő, hogy Ukrajna súlyos pénzügyi gondjainak enyhítésére az EU sürgősen nyújtson anyagi támogatást 2026 első negyedévének végéig. A javasolt megoldások között három lehetőséget említett: a tagállamok önkéntes hozzájárulása, a visszkereseti jogú pénzpiaci hitel felvétele, vagy a befagyasztott orosz pénzeszközökből való kölcsönfelvétel. Mivel azonban kétséges, hogy a tagállamok össze tudnák kalapozni a szükséges összeget, valószínű, hogy az EU újabb hitelt venne fel, hiszen már most is adósságterheket cipel.

Arról, hogy pontosan mennyi pénzre lenne szükség most, ezt írta a bizottság elnöke: "A 2026-ra szükséges 103,2 milliárd eurós katonai szükségletek felét Ukrajna tudja finanszírozni, így 51,6 milliárd eurós hiány marad (ez csaknem húszezer milliárd forintot jelent, ami Magyarország éves költségvetésének mintegy kétharmada - a szerk.). Ezt a hiányt a partnereknek kell fedezniük, a szükséges makrofinanszírozási támogatáson felül. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap - a szerk.) előrejelzései szerint, amelyek a háború 2026 végére történő befejezését feltételezik, és figyelembe véve az ukrán hatóságok katonai támogatásra vonatkozó előrejelzéseit, a 2026-2027-es időszakra vonatkozó becsült fennmaradó szükségletek összesen 135,7 milliárd eurót tesznek ki" - magyarázta Ursula von der Leyen. A tagállamok korábban jóváhagytak egy ötvenmilliárd eurós csomagot, a most kért összeg ezen felül érkezhet Ukrajnába.

Az Európai Unió pénzügyi stratégiáját korábban a szigorú költségvetési egyensúly elvei határozták meg, ám a koronavírus-világjárvány utáni gazdasági kihívások jelentősen felülírták ezt a megközelítést.

A Next Generation EU (NGEU) Helyreállítási Eszköz bevezetésével az Európai Unió történetében először jelentős mértékű adósságot vállalt a pénzügyi piacokon. Ez a lépés máris heves diskurzusokat indított el a tagállamok körében, fókuszálva a fiskális szuverenitás kérdésére és a közös adósság felelősségének megosztására.

A Next Generation EU program keretében az Európai Unió történetének legnagyobb kölcsönét vették fel, amelynek összege nyolcszázmilliárd euróra rúg. Ezt a hatalmas hitelt 2058-ig kell visszafizetni a tőkepiacok felé. De nem ez az egyetlen pénzügyi kötelezettsége az uniónak: a munkanélküliségi kockázatok kezelésére szolgáló ideiglenes támogatás, azaz a SURF is jelentős terhet jelent, hiszen ennek összértéke közel ezermilliárd euróra tehető. A 2020-ban kibocsátott kötvényekből származó forrásokat a tagállamoknak legkésőbb 2038-ig kell visszatéríteniük. Ha visszatekintünk, a 2008-as pénzügyi válság különösen emlékezetes Magyarország számára. Ekkor a Gyurcsány-Bajnai kormányok a pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében nemcsak a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól kértek segítséget, hanem az EU-tól is hitelt vettek fel. Ezt a körülbelül hatmilliárd eurós kölcsönt végül az Orbán-kormány törlesztette vissza.

Az Európai Unió által a pénzügyi piacokról felvett közös adósság ötlete jelentős ellenállást vált ki a tagállamok egy részéből. Az ellenző vélemények alapvetően három fő területre mutatnak: a fiskális kockázatokra, a szuverenitási aggályokra és az elszámoltathatósági problémákra.

A legfontosabb ellenérv a közös felelősségvállalás körül forog. A kritikus hangok, élükön a hagyományosan takarékosabb északi országokkal – mint például Hollandia és Németország egyes politikai csoportjai – valamint a magyar kormány képviselőivel, attól félnek, hogy a közös hitelfelvétel az adósságunió első lépcsőfoka lehet. Az aggodalom alapja, hogy a pénzügyileg kevésbé fegyelmezett tagállamok eladósodása miatt végül a fegyelmezettebb országoknak kell majd helyt állniuk, garanciát vállalniuk vagy akár kifizetniük azok tartozásait.

A közös adósságfelvétel kapcsán aggasztó, hogy a brüsszeli döntéshozók fokozottabb hatalmat nyerhetnek a nemzeti ügyek felett. Ez a fiskális hatalom központosítása az Európai Bizottság befolyásának növekedéséhez vezethet, ami pedig veszélyezteti a tagállamok költségvetési önállóságát. Az aggályokat tovább súlyosbítja az a feltételrendszer, amely a források lehívásához kapcsolódik. Magyarország, több más tagállammal együtt, elvi alapon ellenzi az olyan közös hitelfelvételeket, amelyek a nemzeti hatáskörbe tartozó fejlesztésekhez politikai kikötéseket társítanak.

A harmadik aggálycsoport a lehívási összegek bonyolultságával és a korrupciós kockázatokkal foglalkozik. A kifizetések és az összegek felhasználásának ellenőrzése nemcsak nehézkes, hanem gyakran eredménytelen is, ami miatt ezek a támogatások nem mindig bizonyulnak hatékonynak. Például a Next Generation EU keretében még mindig több tízmilliárd euró áll rendelkezésre, miközben a program 2026-ban véget ér. Ez alapján megállapítható, hogy a rendszer működése nem optimális, a források lassan jutnak el a céljaikhoz, és ennek következtében a magyar kormány elutasítja a közös hitelfelvételi javaslatokat, mint például a REARM Europe védelmi kezdeményezést.

Lényeges különbség az újonnan felveendő hitel és a Next Generation EU között, hogy az utóbbi úgynevezett back-to-back hitelezés, vagyis a tőkepiacról felvett hitelt az EU továbbítja a tagállamoknak, amelyek hasznosíthatják a gazdaság helyreállítására, élénkítésére. Vagyis az összegek jó esetben megtérülnek, fialnak, és a visszafizetés nem okoz különösebb problémát. Egészen más a helyzet, amikor olyan hitelt vesz fel a közösség, amit kizárólag egy harmadik, éppen korrupciós botránytól hangos országnak folyósít, majd saját maga törleszti a kamatokkal együtt. A Von der Leyen által kért összegről és az esetleges hitelfelvételről az Európa Tanács dönt a legközelebbi, december közepi ülésén.

Amennyiben a testület elfogadja a javaslatot, és Kijev számára újabb hitelfelvételre kerül sor, az komoly plusz terheket róna az amúgy sem túl kedvező helyzetben lévő uniós gazdaságra. Ez azt jelentené, hogy a hagyományos programok finanszírozására, valamint a saját gazdasági stabilitás és támogatás biztosítására kevesebb forrás állna rendelkezésre.