Túl korán kezdjük el az örömünket kifejezni, és ennek következtében a valódi ünneplés pillanatai elsiklottak mellettünk.

Október derekán járunk, de a kaposvári és somogyi üzletekben már hetek óta csillogó karácsonyi díszek és figyelemfelkeltő csecsebecsék vonzzák a vásárlók tekintetét. A polcokon mintha csak suttognának: „Kezdjük el a készülődést az év végi ünnepekre!” De hát még messze van a karácsony!

Az áruházakban csillog a műhó, a kirakatokban rénszarvasos apróságok figyelnek, miközben a Berzsenyi parkban még csak most sárgulnak a fákon a levelek. A város még a mindenszenteki gyertyákra készül, de a kereskedelem már eladta nekünk a karácsonyt - legalább kétszer.

Még hosszú az út a karácsonyig.

Pedig még egy hét sincs mindenszentekig, de a temetők - a kaposvári, a siófoki, a marcali - már most dugig vannak. Az emberek egymást előzgetik a sírok között, mintha versenyt futnának az emlékezéssel. Mécsesekért, művirágokért, koszorúkért tolonganak, miközben a boltokban a sorok között már a "mindenszenteki akció" táblák világítanak. Az emlékezés is jó üzlet lett - a halottak napja is piaci szezon.

És persze utána jön az igazi nagyüzem: november elején már felkapcsolják az ünnepi fényeket, mintha a karácsony is elférne a mindenszentek árnyékában. Advent előtt adventezünk, karácsony előtt karácsonyozunk - decemberre pedig csak a fáradtság marad, meg a hitetlenkedés, hogy "már megint elmúlt".

Szerintem az ünnepek azért kopnak meg, mert túl korán kezdjük el őket. Mert nem hagyunk időt a várakozásra. Az ünnep lényege éppen az, hogy megtöri a hétköznapokat, hogy kiszakít belőlük - de ha már októbertől januárig tart a "szezon", akkor mitől maradna különleges? Ha minden nap ünnep, akkor egy nap sem az igazán.

Mondhatjuk, hogy ez csupán a világ természete, hogy a piac határozza meg az irányt, de a lelkünk gazdagsága ettől nem nő. A karácsonyi világítás nem helyettesíti a gyertyák lágy fényének meghitt csendjét, a műfenyő nem adja vissza az együtt töltött pillanatok varázsát, és a művirágok nem juttatják el a szeretetet a sírokhoz. Szükség lenne arra, hogy időt szánjunk a megérkezésre, az emlékezésre, az ünneplésre, és hogy türelmesebbek legyünk, nem pedig állandó rohanásban éljünk.