Mi az a közös szál, ami összekapcsolja a gazdasági elit előnyét, a sikeres tudósokat és a tumoros sejteket? Mindhárom esetben a versenyképesség és a túlélés kulcsszerepet játszik. A gazdasági elit a forrásokat és lehetőségeket kihasználva tornyosítja fel

A Máté-effektus kifejezés egy mélyen gyökerező társadalmi és természeti jelenséget tükröz, amely azt jelenti, hogy a meglévő előnyök gyakran újabb előnyöket vonzanak maguk után, míg a hátrányos helyzetben lévők általában még inkább leszakadnak. Ez a közmondásos igazság — miszerint "a gazdag egyre gazdagabb, a szegény pedig még szegényebb lesz" — nem csupán a modern társadalmak sajátja, hanem már az Újszövetségben is fellelhető, különösen Máté evangéliumában, ahol világosan megfogalmazódik.

"Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik; akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van." (Mt 25,29)

A Máté-effektus fogalmát Robert K. Merton szociológus hozta létre 1968-ban, elsősorban a tudományos közösség dinamikájának elemzése során. Merton észrevette, hogy a már elismert kutatók számára sokkal könnyebb további elismeréshez, anyagi támogatáshoz és publikációs lehetőségekhez jutniük, míg a kevésbé ismert tudósok, akik gyakran hasonló minőségű munkát végeznek, sok esetben háttérbe szorulnak. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a tudományos világban a siker és az elismerés nem csupán a teljesítményen múlik, hanem a már meglévő hírnéven és kapcsolati hálón is.

A Máté-effektus hatása messze túlmutat a tudományos szférán. Például a nyelvhasználatban csupán néhány ezer szó uralja a mindennapi kommunikációt, így ezek a kifejezések dominálják a diskurzusainkat. A klasszikus zenében is csupán néhány kiemelkedő zeneszerző - mint Mozart, Beethoven, Bach és Haydn - munkái hallhatóak gyakran, míg rengeteg más tehetséges alkotó háttérbe szorul. A gazdasági szektorban a tőkeerős vállalatok sokkal könnyebben vonzzák a befektetőket, míg a kisebb cégek számára sokkal nehezebb kitűnni a tömegből. A média és a közélet is felerősíti ezt a jelenséget: a már jól ismert személyiségek folyamatosan nagyobb figyelmet kapnak, függetlenül attól, hogy éppen milyen teljesítményt nyújtanak.

Az iskolai környezetben a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok gyakran nagyobb figyelmet és elismerést élveznek a tanárok részéről, ami hozzájárulhat a további fejlődésükhöz és tanulási lehetőségeikhez.

Ez generációkon átívelő előnyhalmozódáshoz vezet, ami újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, ami tipikus példája a Máté-effektus működésének.

A növekedési mechanizmus nem csupán a társadalmi struktúrákban figyelhető meg, hanem a természet csodálatos világában is. Az univerzumban például a legtöbb anyag néhány óriási objektumban, mint például bolygókban és csillagokban, összpontosul. Mivel a gravitáció közvetlen összefüggésben áll a tömeggel, ezek az égitestek újabb anyagot vonzanak magukhoz, folyamatosan növelve saját tömegüket. Ez a folyamat pedig önfenntartó, akárcsak a társadalmi előnyök felhalmozódása.

Az evolúció folyamata során azok az élőlények, amelyek kedvező jellegzetességekkel bírnak – mint például a gyorsaság, a környezeti ellenálló képesség vagy a rejtőzködés – nagyobb eséllyel maradnak életben és szaporodnak. Ezek a pozitív tulajdonságok fokozatosan elterjednek a populációban, míg a hátrányosabb jellemzők fokozatosan háttérbe szorulnak. Ez a jelenség különösen jól megfigyelhető a daganatos sejtek esetében, amelyek olyan mutációkon mennek keresztül, amelyek lehetővé teszik számukra a fokozott osztódást és a jobb túlélést. Az idő múlásával ezek a sejtek újabb mutációkat halmoznak fel, amelyek tovább erősítik a versenyképességüket a normál sejtekhez képest. Ennek következtében a daganatos sejtek dominálni kezdenek a szövetben, és ez a felhalmozódott előny tumor növekedéshez vezet. A Máté-effektus tehát a sejtek szintjén is érvényesül, tükrözve az evolúciós elveket.

Sokan azzal érvelnek, hogy az egyenlőtlenség a társadalmi struktúrák természetes velejárója, ezért nem érdemes harcolni ellene. Ez a nézet azonban a naturalista tévedés csapdájába esik, amelyre már David Hume is figyelmeztetett a 18. században. Hume érvelése szerint nem lehet csupán a létező dolgokból levezetni, hogy mi a helyes vagy helytelen. A tények önmagukban nem szolgáltatnak erkölcsi irányt. Például, bár a húsfogyasztás széles körben elterjedt, ez nem jelenti azt, hogy etikai szempontból is elfogadható lenne. Az ilyen jellegű következtetésekhez további etikai alapelvek szükségesek, amelyek segítenek meghatározni, mi a helyes cselekedet.

Ezért, ha valaki azzal próbál érvelni, hogy az egyenlőtlenség elfogadható, mert az a természet része, akkor téves útra lép. A természetes mivolt nem jelenti automatikusan azt, hogy valami erkölcsileg is helyes. Például a betegségek, mint a rák, teljesen természetes jelenségek, de ettől még nem tekintjük őket jogosnak vagy kívánatosnak.