Az Állami Számvevőszék reagált Matolcsy Ádám megkeresésére.


Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) reagált Matolcsy Ádám nyilatkozatára, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványi ügyével foglalkozott.

Miután Matolcsy György távozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről az Állami Számvetőszék (ÁSZ) feljelentést tett a jegybank ellen hűtlen alapítványi gazdálkodás miatt. Az ÁSZ szerint a jegybank alapítványok vagyonáért felelős cég kockáztatta a rájuk bízott pénzt, amikor több százmilliárd forintot fektetett be. Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, ezt követően Matolcsy Ádám politikai indíttatásúnak nevezte az ellenük folyó vizsgálatot, és állítása szerint senki nem lopta el az alapítványok pénzét.

Az Állami Számvevőszék reagálva Matolcsy György fiának nyilatkozatára, a Telexnek kifejtette: "Felhívjuk Matolcsy Ádám és a volt jegybankelnök figyelmét arra a sajnálatos helyzetre, hogy a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott PADME Alapítvány, amely közel 300 milliárd forint közpénz kezelésében érintett, nem rendelkezik auditált beszámolókkal 2021-re, 2022-re és 2023-ra vonatkozóan. Sőt, a 2024-es évre vonatkozó beszámoló elkészítési határideje még el sem telt. Ennek következtében a vagyon meglétét nem lehet megerősíteni, mivel a szükséges dokumentumok hiányoznak."

A hírek szerint az Optima Befektetési Zrt. által használt cégértékelési módszertan nem bizonyult megfelelőnek. Az ügy kapcsán kiemelendő, hogy a cég mintegy 130 milliárd forintnyi forráshoz jutott az állami Neumann János Egyetemért Alapítványtól, kötvénykibocsátás révén. Bár a cég visszavásárlási kötelezettséget vállalt, azt nem tudta teljesíteni, ami miatt a kuratóriumi tagok akár börtönbüntetéssel is szembenézhetnek.

Ezzel kapcsolatban is megvan a számvetőszék véleménye: "Ha ezt csak a közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő ingatlanok eladása által tudja teljesíteni, akkor nyilvánvalóan téves az ingatlanok normál piaci értékével számolni, hiszen 90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant. Ilyenkor a szakma - helyesen - jelentős árcsökkenéssel számol. Talán nem véletlen, hogy korábban az érintettek sem használták ezt a módszert részvényeik értékelésére, a GTC részvényeit inkább "nemes egyszerűséggel" a bekerülési értéken tartották nyilván, semmit nem törődve a piaci értékelést tükröző tőzsdei részvényárfolyam jelentős és tartós leértékelődésével."

Az esettel kapcsolatban már a volt jegybankelnök Simor András is megszólalt.

Related posts