Trump béketerve jelenleg inkább amatőr próbálkozásnak látszik, mintsem mesteri megoldásnak.
A közelmúlt eseményei figyelemre méltó fordulatot jeleznek az ukrajnai konfliktus lezárásának megközelítésében, amelyet Donald Trump amerikai elnök és csapata egyre határozottabban képvisel. Az elnök és stábja nyíltan beszélnek arról, hogy Ukrajna területi veszteségei elkerülhetetlenek, és habár a fegyverszállítások továbbra is zajlanak, a NATO-hoz való csatlakozás reális lehetőségeit kétségbe vonják. Különösen érdekes, hogy Trump hosszú telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal, ami egyértelmű eltérést mutat a korábbi retorikától. Vajon ez azt jelenti, hogy Trump béketerve végre konkrét formát ölt?
Sz. Bíró Zoltán szerint Trump Oroszországgal és a háborúval kapcsolatos politikájában három jól elkülöníthető szakasz figyelhető meg. Az első szakasz különösen aggasztó volt, mivel komoly félelmet keltett, hogy Ukrajnát egyszerűen magára hagyják. Amikor Trumpot megválasztották, és közeledett a beiktatása, a retorikája megváltozott: a környezete mintha meggyőzte volna arról, hogy nem mutathat gyengeséget Oroszországgal szemben. Egy esetleges fegyverszünet, amelyben Oroszország követelései érvényesülnének, Trumpot gyengének tüntetné fel, ami nemcsak a háborús helyzetet befolyásolná, de a Kínával szembeni politikáját is aláásná. E felismerés hatására Trump arra kezdett célozni, hogy vámokkal és egyéb eszközökkel fogja nyomás alá helyezni Oroszországot a békemegállapodás érdekében. Ezt követően meglepő módon kommentálta a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetését, és Pete Hegseth védelmi miniszter kijelentései is figyelemre méltóak voltak: szerinte irreális elképzelés a 2014 előtti határok visszaállítása, és senki ne számítson arra, hogy Ukrajna képes lenne visszaszerezni a Krím, Kelet-Ukrajna, vagy a 2022 februárja óta elvesztett területek teljes egészét. Hegseth továbbá azt is hangsúlyozta, hogy belátható időn belül Ukrajna NATO-tagságának megszerzése teljesen valószerűtlen.
Ebből az alaphelyzetből milyen módon lehetne esetleg Putyint rávenni a háború befejezésére?
az amerikai diplomácia ilyen módon közelít a kérdéshez, számos kérdést vet fel a nemzetközi együttműködés jövőjével kapcsolatban. Az az elképzelés, hogy a legfontosabb döntések meghozatalába nem vonják be az európai partnereket, különösen annak fényében, hogy Európa közvetlenül érintett a konfliktusban, meglehetősen aggasztó. Ez a megközelítés a szövetségi rendszer alapelveit is megkérdőjelezi, hiszen az együttműködés és a közös stratégia mindig is a transzatlanti kapcsolatok szilárd alapja volt. A helyzet bonyolultságát tovább fokozza, hogy az amerikai fél álláspontjának megváltozása nem csupán Ukrajna szuverenitását, hanem a térség stabilitását is veszélyezteti. Az, hogy a tárgyalások előtt már előre lemondanak a legfontosabb követelésekről, kockázatos precedenst teremthet, és a jövőbeni konfliktusokban is hatással lehet a diplomáciai tárgyalások menetére. Amikor Trump és Putyin közötti telefonbeszélgetésről van szó, az európai szövetségesek távolmaradása azt a benyomást keltheti, hogy a döntéshozatal kizárólag a nagyhatalmak szintjén zajlik, figyelmen kívül hagyva a kisebb, de szintén érintett országok érdekeit és aggodalmait. Ez a stratégia nemcsak a szövetségesek közötti bizalmat erodálhatja, hanem hosszú távon a globális biztonsági struktúrákra is kockázatos következményekkel járhat. Összességében tehát, bár az amerikai diplomáciai lépések mögött lehetnek racionális megfontolások, a módszerek és a kommunikációs hiányosságok aggasztó kérdéseket vetnek fel, amelyekre sürgős válaszokat kell találni ahhoz, hogy elkerüljük a mélyebb konfliktusokat és a szövetségi rendszerek destabilizálódását.
Ebből a párbeszédből Ukrajna teljesen kimaradt, ami rendkívül aggasztó jelenségnek számít.
Ne feledjük, hogy a legutóbbi telefonbeszélgetés során állítólag abban is megegyeztek, hogy kölcsönösen felkeresik egymást, és rendszeressé teszik a kapcsolattartást. Ez különösen figyelemre méltó a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által Putyin ellen kiadott elfogatóparancs tükrében, aki háborús bűnökkel van vádolva. Bár az Egyesült Államok nem ratifikálta a Római Statútumot, amely ezt az intézményt létrehozta, az ilyenfajta baráti gesztusok egy három éve tartó háború kontextusában, ahol az agresszor személye egyértelmű, egyszerűen érthetetlen és elfogadhatatlan.
magyarnarancs.hu: Mégis milyen érdeke fűződhet ahhoz Amerikának, illetve közvetlenül Trumpnak, hogy Oroszország pozíciója tulajdonképpen megerősödjön már a lehetséges béketárgyalások előtt?
SzBZ: Trump ebben a konfliktusban végig úgy pozícionálta magát, mint aki egyenlő távolságban lebeg Oroszország és Ukrajna felett, és ő a közvetítő angyal, aki elhozza a békét, a megnyugvást, és nem köteleződik el egyik fél mellett sem. Sőt, bizonyos értelemben ez a szívélyes telefonbeszélgetés mintha azt jelezné, hogy az elnök érzelmileg Oroszország felé sodródik. Csak emlékeztetőül: amikor 1953 nyarán lezárták a koreai háborút, az akkori amerikai elnök, Eisenhower nem ezt a szerepet játszotta el, nem kereste Kim Ir Szen kegyeit, nem tárgyalt külön, hogy milyen biztonsági igényei vannak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak, tehát Észak-Koreának, hanem egyértelműen elköteleződött Dél-Korea mellett, és otthagyott a megállapodást követően százezer amerikai katonát. Egyszóval semmiképp sem ilyen Trump-féle semleges közvetítői szerepben tetszelgett, egy nagy deal létrehozójaként, hanem világos és elkötelezett szereplő volt a konfliktusban és kiállt a dél-koreaiak mellett. Úgy tűnik, hogy ez, legalábbis egyelőre, teljes mértékben hiányzik Trump esetében. Hogy mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ez a végtelenül nárcisztikus ember nagy örömét lelné abban, hogyha béketeremtő lenne, és ahogy Obama annak idején, ő is béke Nobel-díjat kaphatna. Tehát itt a személyes hübrisz minthogyha az amerikai érdekeket is felülírná, nem beszélve egyébként a világrend érdekeiről.
magyarnarancs.hu: Ugyanakkor nemzetközi elemzők joggal tartanak attól, hogy a megszállás legitimálása a konfliktus későbbi reeszkalálódásának is megágyazhat.
Nem vagyok katonai szakértő, de a helyzet valóban elképzelhetőnek tűnik. Az ukrán vezetés, és különösen Zelenszkij elnök már tavaly novemberben, Trump megválasztását követően olyan utalásokat tett, amelyek szerint a terület visszaszerzése helyett a biztonsági garanciák a kulcsfontosságúak a konfliktus lezárásához, legalább egy tűzszünet formájában. Úgy vélem, hogy a Biden-korszak alatt Ukrajna által kapott támogatás, amelynek jelentős része fegyverekből és lőszerekből állt, nem volt elegendő ahhoz, hogy a hadszíntéren komoly eredményeket érjenek el. A nyugati támogatás mértékét jelentősen meg kellett volna növelni ahhoz, hogy a harctéri győzelem reális célkitűzés legyen, de ez nem történt meg, és ez nem is terhelte volna meg a nyugati gazdaságokat. Az Egyesült Államok az elmúlt három év alatt mindössze a GDP 0,41%-át biztosította, ami azt jelzi, hogy a támogatás mértéke nem volt elegendő a harctéri helyzet megváltoztatásához. A Biden-kormányzat, vagy legalábbis annak egy része, tartott a konfliktus eszkalációjától, és attól, hogy akár nukleáris háború is kialakulhat, ezért a támogatásokat szigorúan korlátozták. Ezeket a körülményeket figyelembe véve, ha a nyugati támogatás nem növekszik jelentősen, Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaszerezni a területek egyötödét, beleértve a Krímet is. Ebben az esetben jogosan elvárják, hogy a Kijev alá tartozó területek tartós biztonságban érezhessék magukat. A biztonság garantálása nem csupán az ott élők védelmét jelenti, ami önmagában is rendkívül fontos, hanem a stabilitás és a jövőbeli béke fundamentumait is megteremti.
hanem lényegében arról, hogy Oroszország adjon garanciát arra, nem fog újabb támadást indítani Ukrajna ellen, vagy kényszerítsék bele olyan helyzetbe, hogy ne tudjon, illetve ne merjen ismét háborút kezdeni.
Amíg nem állnak rendelkezésre megfelelő garanciák, az ország újjáépítése nem kezdődhet el. A múltban, mint például Dél-Korea vagy Nyugat-Németország esetében, világosan látható, hogy a fejlődés útjára csak akkor léptek, amikor komoly biztosítékokat kaptak. Ha Ukrajna nem részesül hasonló mértékű és jelentőségű garanciákban, akkor ezt könnyen az ország teljes elhagyásaként lehet értelmezni. Hiába harcolt Ukrajna három éven át elkeseredetten, és hiába sikerült megvédenie területeinek jelentős részét, ha nem érkezik támogatás, akkor a jövőbeli újjáépítés lehetősége is elszállhat, és a modern, jól működő Ukrajna létrehozása a háborús állapotok után távoli álommá válik.
Az egyik legfontosabb biztosíték a NATO-hoz való csatlakozás lett volna, ám az új amerikai vezetés ezt a lehetőséget most elengedte, még azelőtt, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyalni kezdték volna.
Trump személyes mítosza azt sugallja, hogy ő a tárgyalások mestere, aki mindig a legjobb alkukat képes kötni. Ehhez képest a legújabb fejlemények teljesen zavarba ejtőek. Megdöbbentő, hogy egy olyan tárgyalási folyamat előtt, mint ami most zajlik, Trump és hadügyminisztere olyan kijelentéseket tesz, amelyek gyengítik a saját pozíciójukat. Ez semmiféle kedvező kilátásra nem utal. Ráadásul van egy másik aggasztó tényező is: kijelölte azokat a személyeket, akik előkészítik a Putyinnal való esetleges személyes találkozót. A csapatban ott találjuk Marco Rubiót, a külügyminisztert, Mike Waltz-ot, a nemzetbiztonsági tanácsadót, valamint J. D. Vance-t, az alelnököt. Emellett bevonta Steve Witkoffot is, aki eddig a közel-keleti kérdések terén működött közre. Érdekes módon viszont kimarad a tárgyalási csapatból Keith Kellogg, Trump korábbi ukrajnai különmegbízottja, aki egy tapasztalt katonatiszt és biztonsági szakértő.
Nem nehéz arra gondolni, hogy ez azért történt, mert Trump stábjában Kellogg volt az, aki a leghatározottabb hangon fenyegette Oroszországot
Ha Oroszország nem mutat hajlandóságot a kompromisszumra, az Egyesült Államok rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek révén hatékonyan nyomást gyakorolhat a helyzetükre. Kellogg tehát kimarad a jelenlegi tárgyalásokból, és Trump megbízásából az európai szövetségeseivel folytat tárgyalásokat, ami már egyfajta visszavonulásnak tűnik. Ezt különösen figyelembe kell venni, ha megnézzük, hogy Steve Witkoff már járt Moszkvában, ahol részt vett különféle megbeszéléseken. Ezt a tényt még inkább hangsúlyozza, hogy sikerült hazahoznia a 2021 óta fogva tartott Marc Fogel középiskolai tanárt.
Mindezeket a tényezőket figyelembe véve, milyen lehetőségekkel rendelkezik Zelenszkij elnök a jövőbeni lépések meghozatalában?
SzBZ: Az ő mozgástere most rendkívül szűkösre vált. Nyilván az a reménye, hogy párhuzamosan a Putyin-Trump telefonbeszélgetéssel, Európa legfontosabb politikai és gazdasági szereplői – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Lengyelország és Olaszország – összegyűltek, hogy közös álláspontot alakítsanak ki. Ezen a találkozón megerősítették Ukrajna iránti határozott támogatásukat, és hangsúlyozták, hogy Oroszországgal semmilyen megállapodást nem szabad kötni Ukrajna bevonása nélkül. Az eseményen részt vett az Európai Unió közös külügyi képviselője, Kaja Kallas is, aki Észtország miniszterelnöke.
Tehát Zelenszkij abban reménykedhet, hogy Európa vezető országai hűségesek maradnak Ukrajna támogatásához.
és együttesen olyan politikai súlyt és erőt képviselnek, amivel talán befolyásolni tudják Trump magatartását. A probléma csak az, hogy Európa mind katonai értelemben, mind pedig hadiipari kapacitását tekintve nagyon kiszolgáltatott az Egyesült Államoknak. Jellemző, hogy 2022-ben, a háború első évében az Európai Unió országai hadi beszerzéseik 80 százalékát az Európai Unión kívüli országokból, kétharmad részt az Egyesült Államokból valósították meg. Európába belefeledkezett a közel negyven évig tartó békeidőszakba, ami Gorbacsov színrelépésével a '80-as évek második felében kezdődött, és lényegében az ukrajnai nyílt háború kitöréséig tartott. Az európai országok arra rendezkedtek be, hogy ilyen típusú háború ezen a kontinensen nem fog kirobbanni. Éppen ezért fegyveres erejüket ezek az országok nem egyszerűen nem növelték, hanem egyenesen csökkenteni kezdték. Ezzel párhuzamosan az amerikai katonai jelenlét is visszaszorult. A hidegháború befejezésekor Európában még közel háromszáznegyvenezer amerikai katona volt, ehhez képest 2014-ben a Krím annektálása idején már mindössze hatvanezren állomásoztak itt. Ez valamennyit emelkedett 2014 és 2022 között, most nagyjából kilencven és százezer között van az Európában állomásozó amerikai katonák száma, ami még így is legfeljebb harmada-negyede annak, mint ami a hidegháború végén volt. Tehát arról beszélni, hogy itt Oroszországot, ahogyan a puytini propaganda állítja, körbevennék, és egyre nagyobb nyomást nehezednék rá, a legkevésbé sem igaz.
Trump többször kifejezte, hogy Európa nem az Egyesült Államok elsődleges érdeklődési köre, sokkal inkább Ázsia, különösen Tajvan és Kína kerültek a középpontba.
A Trump-adminisztráció politikai irányvonala egészen figyelemreméltó, hiszen nem csupán utalásokat tesz, hanem nyíltan kijelenti, hogy az európai országoknak fel kell készíteniük Ukrajnát a megfelelő fegyverzettel, és ezt az amerikai hadianyag beszerzésével kell megoldaniuk. Az üzenet világos: „Mi legyártjuk a fegyvereket, ti pedig megvásároljátok, majd átadjátok Ukrajnának.” Azonban az a hit, hogy Ukrajna modern fegyverekkel való ellátása önmagában elegendő biztonsági garanciát nyújtana, szerintem teljesen téves. Ez valójában egyfajta átvitele lenne az izraeli modellnek Ukrajnára. Az Egyesült Államok és Izrael között az évtizedek során létrejött megállapodások lényege, hogy az amerikai fél folyamatos és jelentős mennyiségű, valamint minőségű fegyverekkel látja el Izraelt, amelynek következtében a zsidó állam mindig erősebb marad a környező potenciális ellenfeleihez képest. Ezzel szemben Ukrajna Oroszországgal szembeni felfegyverzése gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek tűnik. A helyzet más alapokon nyugszik, mint a közel-keleti régióban. Ráadásul Izrael rendelkezik nukleáris arzenállal, még ha ezt hivatalosan nem is ismerik el, míg Ukrajna lemondott a saját nukleáris fegyvereiről, miközben Oroszország a világ nukleáris fegyvereinek közel felét birtokolja.
Egy érdekes javaslat merült fel: európai békefenntartó erők telepítése a jelenlegi konfliktusok vonalaira.
A demarkációs vonal 1200-1300 kilométeres hossza kapcsán úgy vélem, hogy valóságosnak tűnő megoldásról beszélni illúzió. Nem világos, hogy kik vállalnák el ezt a kihívást. Szakértők becslése szerint ehhez a tervhez körülbelül 200-250 ezer katona szükséges. Az európai NATO-tagállamok összesített haderő létszáma viszont nem éri el a 2 milliót. Kérdéses, hogy honnan szereznék be ezt a haderőt az európai országok, és vajon tényleg kész lennének-e a teljes katonai létszámuk tíz százalékát Ukrajnába irányítani. Arról már nem is beszélve, hogy Oroszország egyáltalán hajlandó lenne-e elfogadni, hogy NATO-s katonák a határainál békefenntartói feladatokat lássanak el.
magyarnarancs.hu: Miközben Európában a békefenntartó műveletek nem sok eredményt mutattak a közelmúltban.
Ha Srebrenicára gondolunk, ahol a holland békefenntartók passzívan figyelték a bosnyák férfiak lemészárlását, akkor világossá válik, hogy a békefenntartó erők önmagukban nem képesek megoldani a konfliktusokat. Hasonló a helyzet Hegyi-Karabah esetében is, ahol az orosz csapatok szintén hasonló szerepet játszottak, és tétlenül szemlélték, ahogy az azeriek az egynapos háború során további területeket foglaltak el. Az a tapasztalat, hogy a békefenntartás csak akkor lehet sikeres, ha a konfliktusban részt vevő felek kölcsönösen elkötelezettek a béke fenntartása iránt. Amennyiben az egyik fél nem osztja ezt a szándékot, a békefenntartás jellemzően kudarcra van ítélve.
Valójában egy köztes megoldás is elképzelhető, amely során amerikai katonai jelenlét valósulna meg Ukrajnában, amíg az ország el nem nyeri a NATO-tagságát.
Csakhogy Amerika nem hajlandó katonákat küldeni Ukrajnába, Hegseth védelmi miniszter pedig Ukrajna NATO-belépését valószínűtlennek nevezte.
Putyin elnök számára ez a fordulat szinte váratlan ajándékként érkezett, mintha a sors magától kínálta volna fel neki.
SzBZ: Ráadásul Trump sokat hangoztatott, állítólagos mesteri béketerve jelenleg inkább amatőr próbálkozásnak tűnik, ami, ha jobban megvizsgáljuk, nem éppen kedvező kilátásokat ígér.
