Valóban fenyegeti valami a Fed függetlenségét?

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleményei kerülnek terítékre. A cikkek a szerzők egyéni nézőpontját tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, küldje el írását a [email protected] email címre. A megjelent írásokat itt találja.

Az elnök kérésére megszervezett találkozó rendkívüli eseménynek bizonyult, de nem előzmények nélküli. Előfordul, hogy a Fed elnökei és az Egyesült Államok elnökei egy asztalhoz ülnek, ám az ilyen találkozók jellemzően nem a legkedvezőbb körülmények között zajlanak.

Az időszakos találkozók nem jelentenek veszélyt a jegybanki függetlenségre. A függetlenség megköveteli az elszámoltathatóságot, és azzal, hogy a Fed elnöke ismerteti az elnökkel a Fed prioritásait és általános kilátásait, elszámoltathatóságot tanúsít a nyilvánosság felé.

Ahogy Nixon és Burns példáján is látható, egy olyan elnök, aki folyamatosan kritizálja a Fed elnökét, különösen a kamatpolitikával összefüggésben, komoly kockázatot jelent a központi bank függetlenségére nézve.

Trump természetesen számos alkalommal kifejezte kritikáját a Fed kamatdöntéseivel kapcsolatban. A legutóbbi találkozó után kiadott közleményében a Fed óvatosan megfogalmazta, hogy az egyeztetés során nem esett szó a "monetáris politikával kapcsolatos várakozásokról". Ez elfogadható, de csak akkor, ha a közleményt valóban komolyan lehet venni.

A második esemény, amely komoly kérdéseket ébresztett a Fed függetlenségével kapcsolatban, a Legfelsőbb Bíróság május 22-i határozata volt a Trump kontra Wilcox ügy keretében. Ebben az ügyben a bíróság támogatta a kormány azon kérelmét, miszerint az elnök jogot kap arra, hogy leváltsa a független kormányzati ügynökségek, mint például a szakszervezeti választásokat és a munkaügyi törvényeket felügyelő Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Testületének (NLRB) tagjait.

Gyakorlatilag az ítélet szembement az alacsonyabb szintű bírósági döntéssel, amely ez ügyben nem biztosított volna elbocsátási jogkört az elnöknek. A Legfelsőbb Bíróság azzal érvelt, hogy az elnök lépése indokolt volt, mivel az NLRB tagjai "jelentős végrehajtó hatalmat gyakorolnak". Más szóval, de facto a végrehajtó hatalom tagjai, amely az elnöknek van alárendelve.

Ez a gondolatmenet mintha a Fedet közvetlenül Trump figyelmének középpontjába állítaná.

A 6-3-as döntésben a Legfelsőbb Bíróság hattagú többsége kifejezetten mentességet biztosított a Federal Reserve számára. A bírák érvelése szerint a Fed egy különleges felépítésű, kvázi magánjogi intézmény, amely az Egyesült Államok Első és Második Bankjának gazdag történelmi örökségét képviseli.

Ez az érvelés jelentős mértékben alátámaszthatná a Fed függetlenségének fontosságát, azonban sajnálatos módon hibás, logikailag megkérdőjelezhető, és nem támaszkodik történelmi tényekre.

A Fed irányítása mellett a hatásköre is kulcsszerepet játszik. Az Egyesült Államok Első és Második Bankja nem rendelkezett jogi felhatalmazással a banki tevékenységek szabályozására, ami a Fed számára egy jelentős közpolitikai feladatot jelent.

Döntésének indoklásaként a Legfelsőbb Bíróság tagjainak többsége egy korábbi ítéletre, a Seila Law LLC kontra Consumer Financial Protection Bureau ügyre hivatkozott, amelyben a Bíróság megerősítette az elnök hatáskörét az egyetlen igazgató és nem egy igazgatótanács által vezetett ügynökségek vezetőinek eltávolítására.

A döntés kapcsán megjelenik egy lábjegyzet, amely arra utal, hogy a Második Bank és a Fed "különleges történelmi státuszra tehetnek szert".

A megállapításra nem szolgáltatott elegendő jogalapot, és nem értékelte az állítás érvényességét sem. Ez a szöveg olyan, mintha egy ChatGPT hallucinációja lenne.

Az elnöki jogkörök felügyeletének megszüntetése, miközben a Fed-et önkényesen mentesítik, lehetőséget teremt arra, hogy a Fed önkényesen ne legyen mentesítve.

A Fed függetlenségét védelmező szakértők aggodalommal figyelhetik a legújabb fejleményeket. Lehetséges, hogy Trump és Powell éppen erről folytattak eszmecserét.

Barry Eichengreen egy neves közgazdász, aki a globális gazdaság és a pénzügyi rendszerek mélyreható elemzéséről ismert. Széleskörű kutatásai során a nemzetközi pénzügyek, a gazdasági válságok és a monetáris politika területein szerzett tapasztalatait osztja meg. Eichengreen munkái nemcsak tudományos körökben, hanem a szélesebb közönség számára is értékes információkat nyújtanak, mivel világos és érthető módon tárgyalja a komplex gazdasági jelenségeket. Emellett aktívan részt vesz a közgazdaságtan népszerűsítésében, gyakran publikál véleménycikkeket és elemzéseket aktuális gazdasági eseményekről.

A University of California (Berkeley) közgazdász és politológus professzora. 1997 és 1998 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető tanácsadója volt. Kutatásai többek között az árfolyam-politika, az európai és az ázsiai gazdasági integráció, az IMF politikájának kérdéseit ölelik fel.