Negyvenötödik születésnapját ünnepelné Berki Krisztián, akinek emlékét édesanyja a mai napig szívében hordozza. A hiányát nehezen tudja feldolgozni, hiszen minden egyes évforduló újra felidézi az együtt töltött pillanatok értékét és a veszteség fájdalmát.

Kapcsolata unokáival, Natasával és Emmával, különleges erőt ad számára, hiszen a gyermeke egyedi gesztusait és jellemét fedezi fel bennük. Ez a kötelék nemcsak emlékeket idéz fel, hanem újraéleszti a múlt élményeit, és egyfajta folytatásként éli meg a családi hagyományokat.

Mayer Júlia, amint csak lehetősége adódik, mindig ellátogat fia sírjához. Ez a hagyomány nem szűnik meg Krisztián születésnapján sem, amikor is különösen nehéz az emlékekkel birkózni. Azonban a gyászoló édesanya nem csupán az ünnepi alkalmakra teszi meg ezt az utat a vidékről Budapestre; a szívében hordozott fájdalom és szeretet mindennapjára rányomja bélyegét.

- Amikor csak tehetem, ellátogatok a sírjához, nem csupán a születésnapján vagy a halála évfordulóján. Nem azért, mert ott érzem a közelségét, hiszen ő mindig velem van, hanem mert legalább teszek valamit, ami hozzá kapcsolódik - kezdte Júlia asszony a Blikknek, aki több mint három évvel a tragikus esemény után sem találja a helyét. - Azt mondják, idővel csökken a gyász, de nálam ez nem így van. Ezt nem lehet feldolgozni, mert nincs is mit feldolgozni. Az a tudat, hogy ő már máshol van, feldolgozhatatlan. Nem lehet elfelejteni, és nem lehet nem gyászolni, hogy egy csodálatos ember már fönn van, hatalmas űrt hagyva a szívemben - tette hozzá megtörten Berki Krisztián édesanyja.

Júlia asszony a mai napig úgy érzi, mintha a fia folyamatosan ott lenne mellette, és néha még a hangját is felfedezi a csendben.

- Hallom a nevetését, a jellegzetes hanghordozását, látom magam előtt. Mindig, minden nap itt van velem. A kiskutyám, amelyet tőle kaptam, minden percben emlékeztet rá. Emlékszem, amikor karácsonykor megkaptam őt Krisztiántól, épp azt mondtam neki, hogy most, hogy nyugdíjas lettem, szeretnék egy kutyát én is, ő pedig csak talányosan mosolyogva visszakérdezett, hogy tényleg? Majd lehozta a kutyust az emeletről, amely már ott volt nála. Akkor volt nyolchetes. Hát, ilyen volt Krisztián, pontosan tudta, mivel tehet boldoggá - emlékezett vissza az édesanya.

Júlia gyakran tölti az időt unokáival, Natasa Zselykével és Emma Katerinával, akik rendszeresen, havonta látogatják meg őt. Bár korábban akadtak nézeteltérések fia második feleségével, Mazsival, mára ez már a múlt homályába veszett.

- Egy hónapja láttam utoljára a lányokat, édesek, tündérek mindketten. Most majd lassan megint hívom őket, hogy mikor tudnának meglátogatni, mert már itt az iskolaszünet, talán könnyebben meg tudják szervezni az utazást - tette hozzá Júlia, aki szerint a kislányok nagyon hasonlítanak a fiára, és ez némi megnyugvással tölti el őt. -Mindkettejükben látom Krisztiánt, nem csak az arcukban, a gesztusaikban is. Bennük él tovább a fiam, ez legalább ad némi vigaszt, még ha megnyugvást nem is. Mert az nincs és nem lesz soha már. Sok mindenkivel beszéltem, akik elvesztették a gyereküket, csak ők tudják, milyen érzés ez, hogy hiába telnek el hónapok, aztán évek is, a hiány, a fájdalom, a kín nem lesz kisebb soha - tette hozzá elcsukló hangon Berki Krisztián édesanyja.