**Makromágia a börtön falai között: A fogyatékosság eltűnése - Helsinki Figyelő** A börtön világában, ahol a mindennapi élet szigorú keretek között zajlik, egy különös jelenség bontakozik ki: a makromágia. Ez a titokzatos művészet nem csupán a börtönlakó

Hivatalos adatok szerint az összesen kb. 18 ezer hazai rabból mindössze 632 fogyatékossággal élőt tartottak nyilván. A valóságban létszámuk ennek a többszöröse lehet, és akár több ezer fogyatékossággal élő embert tarthatnak ma fogva - többségében mostoha körülmények között.

Ügyvédek és pszichológusok beszámolói alapján Fliegauf Gergely kriminológus-pszichológus 2017-ben úgy becsülte, hogy a börtönbe kerülők között jóval nagyobb arányban lehetnek értelmi fogyatékosok, mint a társadalom egészében. A szakember azt állította, hogy a börtönlakók 90 százalékának lehetne valamilyen diagnózisa. Ennek oka főként az előéletükben keresendő: a börtönnépesség körében felülreprezentáltak az iskolázatlanok, a diszkrimináció áldozatai, a mélyszegénységből, gettókból, széthullott családokból érkezők.

A börtönbe kerülés hátterében nem csupán az egyének rossz döntései állnak, hanem sokkal összetettebb társadalmi tényezők is. A fogyatékossággal élők gyakran szembesülnek olyan hátrányos helyzetekkel, amelyek a bűnözés irányába terelhetik őket. Az Eurostat adatai rávilágítanak, hogy a munkaképes korú fogyatékossággal élők körében a munkanélküliség aránya eléri az ötödét, ami kétszerese az egészséges lakosságé. Ezen túlmenően, harmaduk a szegénység szorításában él, ami szintén közel dupláját jelenti az átlagos értéknek. Aggasztó, hogy ötödük korai iskolaelhagyóvá válik, és sokan közülük erőszak áldozataivá is válnak. Ráadásul az egészséges emberekkel összehasonlítva négyszer nagyobb az esélyük arra, hogy nem részesülnek megfelelő egészségügyi ellátásban. E tényezők együttes hatása komoly kihívások elé állítja őket, és sok esetben a bűnözés irányába terelheti életüket.

Hogy hány embert tekintünk fogyatékossággal élőnek, az persze nagyban függ attól, hol húzzuk meg határt. A nemzetközi sztenderdek szerint értelmi fogyatékossággal élőnek tekintendő mindenki, akinek például akár magatartási vagy kommunikációs probléma miatt van valamilyen pszichiátriai diagnózisuk, de ide tartoznak a figyelemzavaros (ADHD), olvasási, írási, számolási nehézséggel küzdők is.

A testi fogyatékosság a fogyatékosság egyik kiemelkedő megjelenési formája, amely a biológiai állapotok tartós megváltozásával jár. Ez a jelenség gyakran az idegrendszer vagy más testi funkciók zavarával, illetve sérülésekkel függ össze. Például ide tartozik a mozgáskorlátozottság, a hallássérülések, mint a nagyothallás és a siketség, valamint a látássérülések, amelyek között szerepel a gyengénlátás, az alig látás és a vakság. A siketvakság is e kategóriába sorolható. Emellett nem ritka a halmozott fogyatékosság sem, amikor többféle hátrány együttesen jelentkezik, így megnehezítve az érintettek mindennapi életét.

Sokan úgy vélik, hogy a fogyatékosság automatikusan megóvja az embert a bűncselekmények elkövetésétől és a börtönbüntetéstől. Azonban nemzetközi tanulmányok világosan mutatják, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Bár a fogyatékosság sok esetben megnehezíti a bűncselekmények elkövetését, a szociális és mentális hátrányok sokszor éppen a kriminális viselkedés felé terelik az érintetteket. Ráadásul, a fogyatékossággal élők között a lebukás kockázata is magasabb, mint ép társaik esetében. Ennek oka, hogy gyakran nincs lehetőségük megfelelő jogi védelemre, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak a jó ügyvédet, és a büntetőeljárás menete is zavaros számukra. E tényezők következményeként a börtönpopulációban jóval magasabb arányban találkozhatunk fogyatékossággal élő egyénekkel, mint a társadalom általános összetételében.

De nem Magyarországon! Ez meg hogyan lehetséges? A Magyar Helsinki Bizottság közadatokat igényel a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától, ezek némi magyarázattal szolgálhatnak a feltűnő eltérésre.

Az amerikai statisztikák szerint a fogvatartottak között megdöbbentő arányban, minden harmadik rab (750 ezer ember!) szenved valamilyen testi vagy szellemi fogyatékosságtól. Ezzel szemben itthon a börtönökben tartózkodó személyek csupán 3,5%-a (2024. december 31-én 632 fő) él fogyatékossággal. Érdekes és nehezen érthető a két ország közötti ilyen mértékű eltérés: míg az Egyesült Államokban a rabok 35%-a, Ausztráliában pedig akár 50%-a küzd valamilyen fogyatékossággal.

Fontos összehasonlítási lehetőség az is, hogy az USA-ban az összlakosság 19-20%-a számít fogyatékkal élőnek, és a börtönnépességen belül ennek több mint másfélszerese ilyen. Míg Ausztráliában 2015-ben két és félszereres volt a különbség (18 kontra 50%).

Az Eurostat szerint a felnőtt uniós polgárok közül minden negyedik él fogyatékossággal. Magyarországon az arányt 22%-ra becsülik, ami nagyjából az uniós átlag.

Lehetséges-e, hogy Magyarországon kivételes módon a börtönbüntetésre ítéltek között a szóban forgó csoport tagjainak aránya drámaian alacsonyabb legyen, mint más országokban? Nehezen hihető.

Valószínűleg ezúttal is arról van szó, hogy a hazai adatok nem tükrözik hűen a valóságot. És ez a probléma nem csupán a börtönstatisztikákra korlátozódik.

Magyarországon a fogyatékkal élő személyek számának és arányának megállapítása a KSH népszámlálási adatai alapján sokszor félrevezető lehet. 2011-ben a statisztikák szerint 457 ezer ember élt fogyatékossággal, ami a népesség 4,6%-át tette ki. Ezzel szemben 2022-re ez a szám drámaian csökkent, mindössze 270 ezer főt jelezve, ami a lakosság 2,8%-át jelenti. Ez a jelentős csökkenés valószerűtlennek tűnik, és a társadalmi tapasztalatok sem támasztják alá ezt a trendet. A népszámlálási adatok tehát nyilvánvalóan félrevezetőek, és érdemes lenne alaposabban megvizsgálni azokat.

A helyzet hátterében több tényező áll. 2022-ben a népszámlálási kérdésekre az összlakosság csupán 75%-a válaszolt, és a cenzus természeténél fogva önbevallásra támaszkodik. Sok érintett próbálja elrejteni a stigmatizált fogyatékosságát, míg az értelmi fogyatékosok gyakran nem is értik a feltett kérdéseket. Érdekes módon, noha ők alkothatják a legnagyobb csoportot a fogyatékkal élők között, mindössze 41 ezer ember nyilatkozott úgy, hogy értelmi fogyatékossággal él.

Másrészt, azért maradhat rejtve a fogyatékossággal élők valós tömege, mert az állam nem tárja fel a problémát, és külső megerősítés nélkül az ilyen emberek sokszor maguk sincsenek tudatában hátrányos helyzetüknek. Harmadrészt, a szaknyelv és a köznapi nyelvhasználat igencsak eltérő: az, hogy valaki fogyatékossággal él, tartósan beteg vagy súlyosan korlátozó egészségi állapotú (esetleg ezek kombinációja) egyáltalán nem egyszerű meghatározni.

A 2022-es népszámlálás során 1,7 millió ember jelezte, hogy tartós betegségben szenved, míg 639 ezren arról számoltak be, hogy egészségi állapotuk súlyosan korlátozza életvitelüket. Ez az adat is alátámasztja az Eurostat által készített becslést, miszerint a magyar felnőtt lakosság körülbelül 22%-a él valamilyen fogyatékossággal. A óvatosabb számítások alapján pedig azt is meg lehet állapítani, hogy körülbelül 1 millió honfitársunk található ebben a nehéz helyzetben.

Most térjünk vissza a fogyatékkal élő fogvatartottak helyzetéhez. Magyarországon egy- vagy akár kétmillió ember küzd valamilyen fogyatékossággal. Nemzetközi adatok alapján a börtönökben élők körében a fogyatékossággal élők aránya legalább 10%, de valószínű, hogy inkább 30% körüli, ami 2-6 ezer embert jelent.

Az Alaptörvény világosan kimondja, hogy különleges intézkedések szükségesek a gyermekek, nők és idősek védelme mellett a fogyatékossággal élők érdekében is. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CRPD) alapján az állam felelőssége, hogy garantálja: ha fogyatékossággal élő egyének szabadságuktól meg vannak fosztva, akkor is megfelelő garanciák és bánásmód illetik meg őket, lehetővé téve számukra, hogy jogaikat másokkal egyenlő módon gyakorolhassák.

2024. december 31-én 30 hazai börtönből 16-ban egyáltalán nem volt akadálymentes zárka mozgáskorlátozottaknak. Az összesen 75 zárkában mindössze 122 fogyatékossággal élő embert lehetne elhelyezni szabályosan. (2012-ben még 133 volt ez a szám...)

A Magyar Helsinki Bizottság idei májusi adatkérése alapján kiderült, hogy a vizsgált 21 intézet közül kettőben biztosan nem található zárka. Hat intézményben ugyanakkor létezik ilyen zárka, de ezek az emeleten helyezkednek el, és sajnos lift sincsen az adott intézményekben.

Ami biztosnak látszik, hogy a 2024. december 31-én fogva tartott 632 fogyatékossággal élőként nyilvántartott ember közül 537-en nem akadálymentesített zárkában voltak elhelyezve. Az is igaz, hogy nem minden fogyatékossággal élő elítélt vak, gyengénlátó vagy mozgássérült. A legtöbben kommunikációs, értelmi és pszichoszociális problémákkal küzdenek. De hogy komoly gondok vannak a fogyatékossággal élők jogainak érvényesülésével, azt igazolják a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek kálváriái is. Egyikük megrendítő történetéről itt olvashatsz, másikukéról pedig itt találsz videót:

Ahhoz, hogy vak, kerekesszékes, végtaghiányos, hallássérült, valamint kommunikációs, értelmi és pszichoszociális fogyatékosságokkal élő fogvatartottaknak biztosítani lehessen az őket megillető jogokat, az első lépés, hogy azonosítsák őket. Ez ma fájdalmasan hiányzik a börtönökből. De - mint fentebb láttuk - nem csak ott: hiányzik a teljes állami intézményrendszerből is.

A Magyar Helsinki Bizottság elkötelezetten dolgozik azon, hogy javítsa a fogyatékossággal élő fogvatartottak körülményeit. Ehhez elengedhetetlen, hogy a büntetés-végrehajtási intézet alaposan megismerje az érintettek állapotát és ellátási szükségleteit. A befogadás során szükséges felmérni ezeket a szempontokat, hogy megfelelően lehessen meghatározni a fogyatékosság miatt szükséges támogatásokat és bánásmódot. Csak így lehet olyan környezetet kialakítani, amelyben a fogyatékossággal élők nem szenvednek el nagyobb hátrányt, mint nem fogyatékossággal élő fogva tartott társaik.