A kutatók újabb lépést tettek a történelem egyik legnagyobb rejtélyének megoldásában: feltárták, hogy mi állhatott Tutanhamon fáraó korai halálának hátterében.

A kutatók új fényt derítettek Tutanhamon fáraó halálának rejtélyére, miután részletes DNS-elemzést végeztek. Az eredmények alapján kiderült, hogy a fiatal uralkodó halálát malária okozta. Tutanhamon, aki mindössze 18 évesen hunyt el, időszámításunk előtt 1324 táján uralkodott Egyiptom fölött, és a felfedezés újabb bepillantást nyújt a fáraók korának egészségügyi kihívásaiba.
Évszázadok óta vita tárgyát képezi Tutanhamon király halálát, de egy DNS-elemzés most áttörést hozott a kutatásban. A szakemberek bizonyítékot találtak arra, hogy az egyiptomi uralkodó malária következtében halt meg. A szúnyogok által terjesztett betegséget akkoriban nem tudták kezelni - írja a Daily Mail.
A kutatás vezetője úgy véli, jelentős előrelépést tettek egy rejtély megoldása érdekében. A folyóirat említi, hogy nehéz meghatározni egy mumifikált egyén halálának okát, mivel a szívet kivéve szinte minden szervet eltávolítanak a balzsamozás során. Ugyanakkor a DNS-analízis fontos alapot nyújthat ennek a kérdésnek a megválaszolásához. A vizsgálatok során kiderült, hogy Tutanhamont örökletes betegségek érintették. Jelenleg azonban kérdéses, hogy ki volt a fáraó édesanyja, mivel erről eddig nem születtek egyértelmű felfedezések.
Nemrégiben izgalmas hírek érkeztek arról, hogy a Királyok völgye közelében, több mint egy évszázad elteltével, újabb sírra bukkantak. 1922-ben a világhírű Tutanhamon fáraó, míg 2025-ben II. Thotmesz nyughelyét fedezték fel. Az előbbi felfedezés 100 éves évfordulóját egy szórakoztató kvízzel ünnepeltük meg. Érdekesség, hogy a sírt felfedező Howard Carter állítólag egy amulettet is eltulajdonított onnan. 2023-ban pedig a régészek újabb izgalmas részletekkel álltak elő: kiderült, hogy Tutanhamonnak hosszú feje és jelentős agytérfogata volt.
Tutanhamon fáraó kilenc évig állt Egyiptom trónján, mielőtt 18 éves korában, hozzávetőlegesen i.e. 1324 környékén távozott az élők sorából. Uralkodása alatt a fiatal király sok változást hozott az ország életébe, és máig a történelem egyik legismertebb alakjaként emlegetik.