Máriót, aki négy évvel ezelőtt veszítette el feleségét, most azért kritizálják, mert újra házasságot kötött.

A harmonikás határozottan válaszolt a rosszindulatú megjegyzésekre.
Márió (Bock Attila) életében 2021 egy szívszorító év volt, amikor elveszítette szeretett feleségét, Annamáriát, aki leukémiával küzdött. A fájdalmas veszteség után, magára maradva a lányával, úgy tűnt, hogy a boldogság már sosem térhet vissza. Azonban egy évvel később váratlanul újra rátalált a szerelem: Izabella, a sógornője testvére, akit már régóta ismert, belépett az életébe. Izabella szintén megözvegyült, és ő is egyedül nevelte lányát. Tavaly májusban Márió feleségül vette Izabellát, és azóta közöttük zavartalan harmónia honol. Néhányan azonban nem nézik jó szemmel a zenész újraépített boldogságát, és folyamatosan próbálják megkérdőjelezni döntéseit - olvasható a Borsban.
Márió rendszeresen megkapja azokat a bántó megjegyzéseket ismeretlenektől, miszerint "szégyellje magát, túl hamar túllépett a felesége halálán." A zenész azonban most betelt a pohár, és érdemben válaszolt az őt bántó kommentelőknek.
Azt mondta, hogy a gyász feldolgozása mindenkinek más utat jelent, és nincs két ember, aki ugyanúgy élné meg ezt a fájdalmas időszakot. Ő maga így találta meg a módját, hogy túljusson a nehézségeken. Hozzátette, hogy azok, akik rosszindulatú megjegyzésekkel illetik másokat, igazán szégyellhetik magukat a viselkedésük miatt.