Budapest neve egy érdekes történet eredménye. A város két fő részéből, Buda és Pest, valamint Óbuda összeolvadásával jött létre. Buda a hegyvidéki terület, amely a Duna nyugati partján helyezkedik el, míg Pest a sík vidéken található, a Duna keleti oldalá

Budapest, a Duna gyönyörű kanyara, három város egyesüléséből jött létre: Buda, Óbuda és Pest. De mi volt a történetük előtt? Buda a középkorban a magyar királyok székhelye volt, erődítményeivel és palotáival a hatalom szimbólumává vált. Óbuda, a római kori Aquincum maradványaival, gazdag régészeti örökséget hordoz, mely a múlt mélységeibe vezet. Pest, a kereskedelem és ipar központja, dinamikus fejlődésével vonzotta a vállalkozókat és kereskedőket. Ezek a városok külön-külön is gazdag történelmi és kulturális hagyományokat hordoznak, de egyesülésük a 19. század végén új korszakot nyitott a fejlődésben, amikor Budapest a Monarchia egyik legfontosabb városává vált. A múlt rejtelmei és a jövő lehetőségei egyaránt jelen vannak ebben a sokszínű metropoliszban.

1873-ban, amikor Pest, Buda és Óbuda egyesült, a Budapest név választása szinte magától értetődő lépésnek bizonyult az új főváros számára. Érdekes megjegyezni, hogy az ikervárosok egyesítése már jóval korábban, az 1830-as években is napirendre került. Széchenyi István, a korszak kiemelkedő gondolkodója, 1831-ben a Világ című művében így fogalmazott az egyesítés szükségességéről:

A fővárosotok nevét érdemes lenne Budapestre módosítani, hiszen néhány év, sőt hónap elteltével olyan természetesen és gördülékenyen csengene, mint Bukarest. Így a két város között egy új, harmonikus kapcsolat alakulhatna ki, amely jelenleg nem éppen a legjobb fényben tükrözi egymást. Milyen előnyök származnának ebből az egyesülésből, és milyen virágzó középpontja lenne Magyarországnak nemsokára! Különösen, ha az országgyűlés nem Pozsonyban, nem a határok szélén, és nem is olyan távol Erdélytől, hanem az ország szívében ülésezne... Egy fővárosnak kellene lennie, nem kettőnek; egységes, nem megosztott és ellentmondásos szívnek.

Széchenyi, aki több nyelvet is beszélt, kifejezetten zavarta a "Pest" név, mivel az a német nyelvben a "kártevő" (pest) és a "dögmirigy" (peste) szavakat idézte fel. A "Buda is, Pest is" kifejezés miatt pedig a "pestis" szó is diszkrét kellemetlenséget okozott számára. Ennek ellenére több alternatívát is javasolt, köztük a "Bájkert", "Dunagyöngye", "Etelvár" és "Hunvár" neveket. Végül azonban a "Honderű" városnév mellett tette le a voksát. A negyvenes évek elején viszont elállt ettől az ötlettől, miután figyelmeztették, hogy a "Honderű" kiejtése nagyon hasonlít a francia "honte" (szégyen) és "rues" (utcák) szavakra. Ezt Szabolcsi Miklós "Honderű" című művében találhatjuk.

Amikor a Pest-Buda név, amely a legszélesebb körben elfogadott volt, végre helyet kapott volna a térképeken, a Duna budai oldalán a Pest betűi, míg a Buda felirat a pesti partra került volna. Ezért egyre inkább természetessé vált, hogy az ország szívének elnevezése Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget egyesítése után Budapest legyen. Arany János már 1846-ban megörökítette ezt a gondolatot a Toldi kilencedik énekében, ahol így fogalmazott: "Budapest városát sok ezeren lakják."

Az első nagyvároshoz a római korig kell visszamennünk, derül ki a Budapest Archívból. A Kr.e. II. század közepétől jelennek meg a térségben a római hódítók, s a folyó a római kori Pannon tartomány természetes határvonalát jelentette. Az átkelőhelyeken a birodalmat védő katonai táborok épültek, a légiós táborok mellett pedig polgárvárosok alakultak ki. Közülük az egyik legjelentősebb, Aquincum - a mai Óbuda területén - a Kr. u. 103-ban kettéosztott Pannonia tartomány közül Pannonia-inferior székhelye. A polgárok kőből építették házaikat, fürdőiket; szórakozásaikról az amphiteátrum, biztonságukról pedig a római katonaság gondoskodott.

Egy érdekes elmélet szerint Attila hun király testvére, Buda, hosszú éveit ezen a területen töltötte, és vélhetően itt is hunyt el. A helyiek a városrészt és az ott élőkért végzett jótettek elismeréseként nevezték el Budának, ahogy azt a BPhirek.hu is megemlíti. A Buda név a korai Árpád-korban az ókori Aquincum helyén alapított római települést jelölte, amelyet csak a tatárjárás után, az Újbudának hívott budai vár felépítése nyomán kezdtek el Ó-Buda néven emlegetni.

Egy alternatív magyarázat szerint a Római Birodalom korában a város környékén található forrásokat fedezték fel, amelyek még ma is jelentős szerepet játszanak. Ezért nem meglepő, hogy a település a latin aqua (víz) szóból származó Aquincum nevet kapta. Érdekes, hogy a Buda elnevezés is hasonló logikai úton jöhetett létre, hiszen a szláv nyelvben a voda kifejezés a vízre utal, és valószínűleg egy olyan területre vonatkozik, mely gazdag forrásokban.

A 19. század közepétől egy érdekes elmélet kapott szárnyra. Rómer Flóris a dunabalparti római erődvonalat tanulmányozva úgy gondolta, hogy itt kellett lennie egy erődítménynek. Ezt összekötötte azzal, hogy Ptolemaiosz 2. századi tudós Bevezetés a föld feltérképezésébe című művében van egy jazig város, amelynek földrajzi helyét Rómer Contra-Aquincum helyével azonosította. Ennek neve Pásszion vagy Pesszion volt, Nagy Lajos szerint viszont a kódexmásolók változtatták meg Pesztionról, mely nevet a rómaiak megtarthatták, és így maradhatott örökül a honfoglaló magyarokra.

A legelterjedtebb magyarázat szerint a Gellért-hegy elnevezése a budai oldalon gyökerezik, ahol a szó a szláv nyelvekben "barlangot" vagy "sziklaüreget" jelent. Ezen kívül a régi magyarban a "pest" kifejezés a kemence jelentésére is utalt. Így alakult ki, hogy a hévizes barlangot rejtő Gellért-hegy a Pest-hegy néven vált ismertté, és ez a név végül átkerült a túlparton létrejött településre is, ahogy azt a Telex is megemlíti.

A név e különös "túlpartra vándorlása" a legkorábbi középkori forrásokban világosan nyomon követhető. Hasonló eredetű a Buda német nyelvű elnevezése, amely Ofen, azaz "kemence", és a délnémet nyelvjárásokban a szláv pest szóval rokon értelemben barlangot, üreget is jelent. Figyelemre méltó, hogy egy tatárjárás előtti oklevélben az Ofen névvel a folyó bal partján fekvő települést, vagyis a mai Pestet azonosítják, ám később a helyi német közösség már csupán a budai várhegyre kezdte el használni ezt a megnevezést.