Halálában is örökké él - Emlékezünk Gérecz Attilára | Demokrata

Közéjük tartozik a kilencvenöt évvel ezelőtt született Gérecz Attila is. 1929. november 20-án Dunakeszin látta meg a napvilágot. Első világháborús katonai érdemeiért vitézi címmel kitüntetett édesapja, Gérecz Ödön vasútmérnök 1943. március 15-én korán elhunyt, ezután édesanyja, Básthy Irén egyedül nevelte három fiát, akik között a legfiatalabb volt Attila. Ödön bátyja ludovikás főhadnagyként megsebesült a második világháborúban, emigrált, lelkészként szolgált az Egyesült Államokban. Másik bátyja, Árpád a Zeneakadémia elvégzése után Svájcban telepedett le, hegedűművész és karnagy lett.

Attila katonai pályafutásra készült, és a nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola kadétja volt. Az intézmény 1945-ben Németországba költözött, ahol Gérecz Attila francia hadifogságba került Friedrichshafenben. Hazaérkezésére 1946. október 23-án került sor – ekkor még nem sejtette, hogy pontosan egy évtizeddel később Magyarország újra szembenéz a szovjet bolsevizmussal...

Gérecz Attila a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban zárta le középiskolai tanulmányait, és eredetileg az egyetemi életre készült. Azonban édesapja vitézi címe miatt, amelyet akkoriban osztályellenségként értékeltek, nem került be a felsőoktatásba. Ezt követően a vasesztergályos mesterség irányába fordult, miközben szenvedélyesen űzte az öttusát is. E sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és 1949-re már a magyar öttusa-válogatott keretének tagja lett. Pisztolylövészetben pedig olyan szintet ért el, hogy legyőzte a neves Benedek Gábort, aki később olimpiai és világbajnoki címeket szerzett.

Az ígéretes karrier azonban rövid időn belül tragikus fordulatot vett. Nem sokkal a huszadik születésnapja után, 1949. december 8-án a kommunista hatóságok összeesküvés és hazaárulás vádjával letartóztatták, mégpedig huszonnyolc másik ember társaságában. A koncepciós per során öt embert halálra ítéltek, és három társát végül fel is akasztották. Gérecz Attilát 15 év börtönbüntetéssel sújtották, így pályafutása drámai módon véget ért.

A váci fegyházba hurcolták, és ez sorsfordítónak bizonyult nemcsak Attila életében, hanem a magyar irodalomtörténetben is. Itt kezdett ugyanis verseket írni vécépapírra, rongydarabokra, amihez éppen hozzájutott.

Nagy Imre első kormányának idején a börtönkörülmények egyfajta enyhülésen mentek keresztül. A fegyház könyvtárában immár angol, francia és német költők művei is elérhetővé váltak, így a rabok lehetőséget kaptak arra, hogy többek között Goethe, Heine és Rilke verseit lefordítsák. Az elrendelt magánzárkák felfüggesztése lehetővé tette, hogy a foglyok a sétaidő alatt találkozhassanak egymással, így a váci fegyház udvarán egy különleges irodalmi közösség formálódott. Ez a Füveskert-csoport, amely politikai koncepciós perek áldozataként jött létre, olyan neves írókat és költőket vonzott, mint Gérecz Attila, Béri Géza, Hámory Jenő, Kárpáti Kamil, Kecskési Tollas Tibor, a katolikus sajtó apostolának tekinthető Márkus László, a műfordító Szathmáry György, Tóth Bálint, valamint a Mindszenty-per egyik vádlottjaként elítélt Péterfy Vilmos.

Gérecz Attila a költészet világában igazi zsenialitással tűnt ki, hiszen már első versével, az elszánt reményt rímekbe öntő „Így bocskorosan” című művével maradandót alkotott. Ez a négy versszakból álló remekmű a magyar líra kincsesládájának egyik örök értékévé vált. A költemény végén az első strófa megismétlése hangsúlyozza a költő üzenetét, erősítve a vers hatását és mélységét:

A börtön falai között tapasztalt alapélmény természetesen a tehetetlenségből fakadó keserűség, az édesanyjáért érzett mély aggodalom, valamint a mérhetetlen igazságtalanságból származó fojtogató düh volt. Ezt a megrendítő érzést ragadta meg kivételes erővel Beszélő című versében:

A hetven évvel ezelőtti, 1954. július 18-i emlékezetes dunai árvíz idején, Gérecz Attila, mint egy modern kori hős, csodás módon megszökött a börtön falai közül. Az áradó vízben úszva, a Szentendrei-sziget partjára érkezett. Itt találkozott egy járőröző rendőrrel, akivel szemben már-már a tettlegességre készült, de meglepetésére a rendőr, miután megtudta, hogy egy váci szökevényről van szó, nemcsak hogy nem árulta el, hanem segítette útján, irányt mutatva neki. E szökés drámai pillanatait örökítette meg a költő a Töredék című, varázslatos versében, amelyben a szabadság utáni vágy kifejezésre jut.

A szökését követően Gérecz Attila Budapestre utazott, ahol barátnőjét, Farkas Margitot kereste fel, hogy menedéket kérjen tőle. Sajnos, egy áruló, Labancz Dénes, aki Margit iránt érzett érzelmeivel próbálta elnyerni a nő figyelmét, elárulta Attilát az ÁVH-nak. Három nap elteltével Attilát letartóztatták. A szökés miatt három év szigorúan őrzött börtönbüntetést kapott, amelynek keretében először 30 napig szigorított magánzárkába helyezték, ahol élelmiszer-megvonás is súlyosbította a körülményeit. Ezt követően 30 nap sötétzárkában kellett töltenie, majd újabb 30 nap magánzárkába került. Büntetésének letöltését Márianosztrán kezdte meg, de 1956 elején Budapestre szállították a Gyűjtőbe.

1956. október 31-én, a győztesnek látszó szabadságharc szellemében szabadultak fel a remények. Ekkor öltött végleges formát Tamási Áron otthonában az a kiáltvány, amelyet a börtönből visszatért írók és költők fogalmaztak meg. Ez a dokumentum a nemzethez intézett üzenet volt, tele szeretettel, megbocsátással és az összefogás szellemével.

November 4-én bekövetkezett egy tragikus fordulat, amikor a szovjet bolsevista csapatok Magyarországra törtek. Gérecz Attila, a haza védelmére kelve, fegyvert ragadott, és részt vett a Blaha Lujza téren, a még álló Nemzeti Színház környékén zajló heves összecsapásokban. A szabadságharcosok először a Szabad Nép székházában, majd a közeli Corvin Áruházban szerveztek védelmet. Attila bátorságának köszönhetően két szovjet tankot semmisített meg, ezzel is hozzájárulva a hősies ellenálláshoz.

A Blaha Lujza térről Gérecz Attila és társai a Dohány utcai Continental Szálló legfelső szintjére költöztették a szabadságharcosok bázisát. November 7-én, a naplemente előtt nem sokkal, Attila a Rákóczi út és a Klauzál utca sarkán álló T-34-es tank megsemmisítésére készült. Azt tervezte, hogy a tank ágyúja csak lassan tud mozogni, így lesz ideje átszaladni az úton. Ám a sors fintora folytán nem az ágyú, hanem a géppuska kezdett el tüzelni. Attilát több lövés érte, és azonnal a földre zuhant. Bajtársai csak a teljes sötétség beállta után tudták elrejteni a holttestét egy kapualjban. Az életét nem érhette meg a huszonhetedik születésnapja...

Attilát a Klauzál tér sarkán helyezték örök nyugalomra, majd 1957 tavaszán a Fiumei (akkor Kerepesi) úti temető 21-es parcellájába került. Később, 1977-ben édesanyjával együtt találták meg végső pihenőhelyüket az újpesti Megyeri úti temetőben, ahol közös sírba temették őket.