Az Európai Parlament döntést hozott az orosz állami vagyon további elkobzásáról | Demokrata

Az Európai Parlament által 507 szavazattal, 77 ellenében és 45 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: sürgősen felelősségre kell vonni az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök elkövetőit. Emellett az is kiemelték, hogy Oroszországnak haladéktalanul meg kell kezdenie a tárgyalásokat Ukrajnával a hadifoglyok átfogó és minden érintett személyre kiterjedő cseréjéről.
Kijelentették, hogy az Európai Unió és a hozzá hasonlóan gondolkodó szövetségesei számára elengedhetetlen, hogy sokkal hatékonyabb katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai lépéseket tegyenek. Céljuk, hogy Oroszországot kényszerhelyzetbe hozzák a háború lezárását illetően, amelynek első lépéseként egy tartós tűzszünetet kellene elérniük.
"A fellépés hiánya megbocsáthatatlan mulasztás az európai kormányok részéről" - fogalmaztak.
Az EP-képviselők, akik támogatták a szöveg elfogadását, hangsúlyozták, hogy a háborúért kizárólag Oroszország a felelős. Az orosz erők és tisztviselők által elkövetett emberi jogi jogsértések, háborús bűncselekmények és más nemzetközi jogsértések nem kerülhetik el a következményeket. Kiemelték, hogy a civilek, köztük különösen a gyermekek, megkülönböztetés nélküli támadása és elhurcolása szervesen illeszkedik az orosz kormány által végrehajtott népirtó politikához.
"Oroszország továbbra is szörnyű háborús bűncselekményeket követ el ártatlan civilek ellen" - fogalmaztak, majd elítélték, hogy az orosz erők állítólag kivégzik az ukrán hadifoglyokat, ami - mint kiemelték - háborús bűncselekménynek és a genfi egyezmények súlyos megsértésének minősül.