Az életünket folyamatosan építjük, de csak a múlt tükrében nyerjük el a valódi megértést.

Molnár Xénia, a Komáromi Jókai Színház tehetséges színművésznője, adventi varázslatban, meleg mosollyal és egy gőzölgő csésze teával várja vendégeit öltözőjében, amely tele van könyvekkel. A szigorúan rendben tartott térben csupán az óriások királynőjének csodálatos jelmeze hoz egy kis színt, amely a Tündér Lala című mesejátékhoz készült. Xénia nemcsak a színpadon brillírozik, hiszen a közönség már több nagyjátékfilmből és a nemrégiben bemutatott Pressburg című sorozatból is ismerheti őt. Az előadásra való felkészülés során a megszokott odaadással és lelkesedéssel vág neki a munkának, mint mindig.

Zseniális élményekkel gazdagodom, amikor mesék világában játszom, és az óriások királynője különösen közel áll a szívemhez. A Tündér Lala próbáinak hangulata egyszerűen varázslatos volt, és Rédli Károllyal, valamint a gyerekekkel együtt igazi nevetésben volt részünk. Az élmények, amiket a próbafolyamat során megéltünk, felejthetetlenek. Számos mesében játszottam már, és izgatottan várom, hogy a jövőben is újabb lehetőségeket kapjak. Nemrégiben N.Tóth Anikó Kacagó királykisasszony című darabjában alakítottam Arikán boszorkányt. A bemutató után, amikor a gyerkőcökkel beszélgettem, elárulták, hogy az első megjelenésem félelmetes volt számukra. Színészként azonban úgy érzem, az én szívem talán még hevesebben dobogott, mint az övék, hiszen mindig izgulok, hogy a "kisérdemű-nagyérdemű" hogyan reagál a mesénkre. Ők a legőszintébb közönség, és ha valami nem tetszik nekik, azt bátran kifejezik. Ez pedig nagyon fontos. A mai világban, ahol a gyerekek könnyedén elmerülnek a virtuális valóságban, különösen fontos, hogy színvonalas produkciókkal ragadjuk meg a figyelmüket és szívüket. Ha kiskorukban nem tapasztalják meg a színház csodáját, ha nem tudjuk őket bevonzani ebbe a varázslatos világba - amely minden nehézségével együtt is csodálatos -, akkor felnőttként valószínűleg nem ülnek be a nézőtérre. Sajnos a gyerekek körében a klasszikus mesék olvasása is háttérbe szorult. Pedig ezek a képzeletbeli világban játszódó történetek, ahol bármi megtörténhet, csodálatosan fejlesztik a gyerekek fantáziáját és kreativitását. Ezt legjobban a tanítványaimon látom, hiszen már kilencedik éve tanítok színjátszást. Jelenleg a Munka Utcai Alapiskolában hétfőnként, míg a Rozmaring utcai szlovák alapiskolában péntekenként osztom meg velük ezt a különleges tudást.

Mennyire szeretted a mesék varázslatos világát gyerekként?

Édesanyám, aki pedagógus volt, mindig is a mesék és a könyvek világának hírnöke. Ő nyitotta meg előttünk, húgommal együtt, a fantázia kapuit, és később a színház varázslatos univerzuma is hozzánk érkezett. Még ma is élénken él bennem az emlék, amikor télen a radiátoron átmelegített dunyhát terítette ránk, lekapcsolta a villanyt, és így, suttogva mesélt nekünk. Ezek az esték nélkülözhetetlenek voltak az elalvásunkhoz. Ragyolc, ez a kis falucska, ahol felnőttem, örökre a szívem legmélyén fog élni. Gyönyörű gyerekkorom volt, tele szeretettel, törődéssel és figyelemmel, amit a szüleimtől kaptam. Az egyik legfontosabb üzenetük az volt: ha tudsz, segíts, ha nem, akkor ne árts. Talán nem tudunk mindenkinek segíteni, de mindig van lehetőségünk arra, hogy valakinek könnyebbé tegyük a napját. Mélyen szeretem a szüleimet, és bár édesanyám már nincs közöttünk, a lelke továbbra is velem él. Nagyszüleim és dédnagyszüleim mind tiszta szívű, jóságos emberek voltak. Ipolykéri dédnagyanyám olyan volt, mint egy jóságos tündér, aki hitte, hogy az apró gesztusok és a figyelem képesek varázslatos pillanatokkal megajándékozni a másik embert.

A mesék vezettek a színház felé?

Édesanyám zseniális színészi tehetséggel volt megáldva. A füleki Zsákszínházban játszott. Ő csalt el magával, bár engem akkor még a színház abszolút nem érdekelt. Kiskoromtól kezdve céltudatosan állatorvosnak készültem. B tervem pedig a magyar-történelem szakos tanári pálya volt. A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek.