A szovjet katonák nem tudták felfogni a helyzetet, ezért elbontották Budapest egyetlen villanyrendőrének szerkezetét.

A közlekedési lámpák története lenyűgöző tükörként szolgál a viharos XX. század eseményeinek: fejlődésük és elterjedésük több alkalommal is megtorpant a történelem viharai által, mielőtt valóban a mindennapi élet szerves részévé váltak.

Budapest az elsők között vezette be a közúti forgalomirányító lámpákat Magyarországon, a fontos eszköz történetét az Arcanum Újságok archív cikkein keresztül idéztük fel.

A 1920-as évek végén kezdtek el megjelenni az úgynevezett villanyrendőrök – ez volt a közlekedési jelzőlámpák elnevezése abban az időszakban, amikor a működésükhöz még rendőrök felügyelete is elengedhetetlen volt. Az első ilyen innovatív készüléket 1926-ban állították fel Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződésében, ezzel új korszakot nyitva a városi közlekedés irányításában.

A korabeli feljegyzések alapján a különleges szerkezet a kereszteződés szívében helyezkedett el, és drótkötélre akasztva lógott. Az irányítást egyetlen izzó látta el, amely három különböző színnel világított. A piros, sárga és zöld jelek váltakozását egy rendőr végezte, aki a lámpából lelógó hosszú kar forgatásával cserélte a színszűrőket. Ez a találó "villanyrendőr" elnevezés is azt sugallta, hogy a készülék lényegében egy elektromos lámpával felvértezett rendőr szerepét töltötte be az úttest irányításában.

A korabeli Budapest színes forgatagában hatalmas szenzációként robbant be a villanyrendőr, ám a járókelők inkább mulattak rajta, mintsem ünnepelték volna: "A nép zsúfolt csoportokban gyűlt össze a járda szélén, hogy a villanyrendőr működését figyelemmel kísérje, miközben vicceket meséltek róla, mintha csak egy szórakoztató attrakció lenne. Azonban a főkapitány szigorú határozata, amelyben kijelentette, hogy a rendeletet megszegőket akár 500.000 koronáig terjedő pénzbírsággal vagy öt napos elzárással sújtják, gyorsan visszafogta a kedélyeket." - Magyarország, 1926. december (33. évfolyam, 273-298. szám)

A helyi újságok alaposan beszámoltak a legújabb fejlesztésekről: a Magyarország című folyóirat különösen hangsúlyozta, hogy a rendőrfőkapitány rendeletben határozta meg a működés feltételeit, amelyet fali hirdetmények segítségével juttattak el a lakossághoz. Külön érdekesség, hogy a lámpa egy csengővel is fel volt szerelve, amely minden váltás előtt megszólalt, figyelmeztetve a közlekedőket a színváltozásra.

Az első villanyrendőr tapasztalatainak tükrében a főváros vezetősége elhatározta, hogy tovább bővíti a közlekedési lámpák hálózatát. 1927-re már a Nagykörút egy újabb szakaszán is felállítottak egy jelzőlámpát – kezdetben az Üllői út sarkán, majd néhány nap elteltével áttelepítették az Oktogonhoz. Az 1930-as évek során a villanyrendőrök szerves részévé váltak Budapest forgalmának, mindennapi életünk színterén. 1938-ban pedig megjelent az első, külön oszlopra szerelt jelzőlámpa, amely eltért a korábbi, függesztett megoldásoktól, és a Szent István körúton tűnt fel.

Utolsó fejlesztésként 1943-ban kísérlet történt a lámpák összehangolására is: a Szent István körúton zöldhullámot alakítottak ki, hogy a forgalom folyamatosabb lehessen.

A háború, különösen Budapest ostroma, drámai fordulatot hozott a város fejlődésében: az ostrom során a már kiépített forgalomirányító lámpák rendszere szinte teljesen elpusztult. A romokkal teli városban egy időre ismét a karjelzések és a rendőri forgalomirányítás lettek a közlekedés fő eszközei, visszahozva a múlt módszereit a modernizáció idejébe.

A közlekedési lámpák újraindítása csak a háború után, 1945-ben kezdődhetett el. Nyolcvan évvel ezelőtt - 1945 őszén - kapcsolták be ismét az első lámpát az Oktogonon. 1945 őszén az Oktogonon állították fel, és szeptember 27-én kapcsolták be.

A Szabadság című újság 1945. szeptember 19-én izgalommal számolt be arról, hogy "Érkezik a villanyrendőr!" – a főváros legforgalmasabb csomópontjain újra életre kelnek a háború során elpusztult forgalomirányító villanyjelzők, amelyeket köznyelven "villanyrendőröknek" hívnak. Az első ezek közül az Oktogon térre kerül, és hamarosan megkezdi szolgálatát. Ezen kívül a következő hetekben három további ilyen berendezés felállítására is sor kerül, és a főváros még négy új készüléket is megrendelt a biztonságos közlekedés érdekében.

A szovjet Vörös Hadsereg járművezetői nem igazán tudták, hogyan kellene reagálni a forgalmi jelzésekre, vagy talán csak szándékosan figyelmen kívül hagyták azokat. Ebben az időszakban a szovjet hadsereg sofőrjeit nem vonhatták felelősségre a magyar közlekedési szabályok megsértéséért, ami miatt a helyzet egyre elviselhetetlenné vált. Mindössze néhány nap elteltével, egy szovjet őrnagy utasítására lekapcsolták az Oktogon forgalmi lámpáját.

Budapest lakói így továbbra is várni kényszerültek a villanyrendőrök érkezésére, ami még egy ideig elodázta a forgalom zavartalan áramlását.

E közel fél éves kényszerszünet után 1946 tavaszának hajnalán újra életre keltek a budapesti közlekedési lámpák. 1946. február 26-án az Oktogon szívében ismét működésbe lépett a jelzőlámpa. A Magyar Nemzet másnapi cikkében megjegyezte, hogy a főváros lakói szinte azonnal hozzászoktak az új fényforráshoz – talán még túl gyorsan is.

"A jót könnyű megszokni" – a budapesti emberek csodálkozása pillanatok alatt elillan. Elfogadják a tényt, de nem igazán hajlandók alkalmazkodni. Rövid megfigyelésünk során észrevettük, hogy a magyar rendszámú autók szinte minden alkalommal áthajtanak a piros lámpán, míg a külföldi sofőrök azonnal megállnak, ha pirosat látnak.

A szellemes megfogalmazás rávilágított, hogy a hazai sofőrök között akadtak olyanok, akik nem éppen a közlekedési szabályok híveiként viselkedtek, hiszen átrobogtak a piros lámpán, míg a szövetséges járművezetők sokkal fegyelmezettebben tartották magukat a szabályokhoz. Mindenesetre 1946 elején a közlekedési lámpák ismét visszakanyarodtak a főváros forgalmába. Érdemes megemlíteni, hogy a lámpák irányítását továbbra is rendőrök végezték - például az Oktogonnál Ságfalvi András rendőr állt a kereszteződésnél, aki már 1944-ben is ott tevékenykedett. A lapnak adott nyilatkozatában örömmel beszélt arról, mennyire boldog, hogy végre újra gyakorolhatja a szakmáját.

A villanyrendőrök még hosszú ideig őrizték eredeti, kézi vezérlésű jellegüket. A háború után is évtizedeken át toronyból vagy emelvényről kapcsolgatták a rendőrök a lámpákat. Technikailag azonban időközben megérett a lehetőség az automata forgalomirányításra. Az első teljesen automatizált jelzőlámpa-rendszer Budapesten 1965-ben állt szolgálatba. - ez már magyar gyártású berendezés volt, amely emberi beavatkozás nélkül, előre programozott módon váltotta a lámpák színeit. Pár évvel később, 1969-től a főváros a svéd Ericsson cég rendszerére tért át, a lámpákat a Tesla gyár készülékeire cserélve.

Az 1960-as évek végére a forgalmas csomópontokból szép lassan eltűntek a rendőrtornyok és emelvények, mivel a közlekedési lámpák már automatikusan irányították a forgalmat. Bár a rendőri jelenlét nem tűnt el teljesen – hiszen bizonyos különleges helyzetekben vagy forgalmi zavarok során továbbra is szükség van forgalomirányító rendőrökre – a mindennapi életben a közlekedési lámpák vették át a főszerepet.

Az autonóm autótípusok megjelenésével a jelzőlámpák technológiája is újabb szintre léphet. A MIT Senseable City Lab 2016-ban publikált tanulmányaiban például már fel sem tűnnek jelzőlámpák. Egyes elképzelések szerint a jövőben az autók közötti állandó kommunikációnak köszönhetően a lámpáknál való megállás helyett automatikusan kezelik és fenntartják az egymás közötti távolságot és sebességüket, így zavartalan, és emberi szemmel félelmetes lesz az áthaladás.