A néma kiáltás - Szexuális erőszak, csendes szenvedés és elhallgattatás október 7. után Október 7. után a világ egy új dimenzióba lépett, ahol a szexuális erőszak áldozatai végre elkezdtek hangot adni a fájdalmuknak. A hallgatás, amely eddig körülvette ő

2023. október 7-én védtelen izraeliek váltak a Hamász által vezetett támadás célpontjává. A Nova-fesztivál fiataljai, a kibucok alvó családjai, 18-20 éves katonalányok a megfigyelő állásokban. Ártatlan emberek, akiknek semmi esélyük nem volt az összesen 6000 palesztin terroristával szemben, akik 60 ponton törték át a gázai határt. Egyetlen nap alatt 1195 embert mészároltak le, és 251-et elhurcoltak.

A támadás szándékos és precízen megtervezett aspektusa a szexuális erőszak volt, amelyet hidegvérrel és embertelen kegyetlenséggel hajtottak végre. Számos tanúvallomás, valamint nyilvános és titkosított információk egyaránt arra utalnak, hogy azonos cselekvési minták ismétlődtek minden egyes támadási zónában. Esetenként a terroristák csoportosan követtek el nemi erőszakot, áldozataik között pedig nők, lányok és férfiak egyaránt szerepeltek. Brutális módon bántalmazták őket: meggyalázták, megcsonkították, és sokuk életét felfoghatatlan könyörtelenséggel oltották ki.

A témával kapcsolatos eddigi legátfogóbb szakmai elemzés, az izraeli ARCCI-jelentés, megrázó megállapításokat tartalmaz. Az anyag szerint a szexuális erőszak nem csupán nőket, hanem férfiakat is sújtott. Az elhunyt férfiak holttesteit olyan borzalmas állapotban találták, hogy a nemi szerveik megcsonkítva, levágva vagy szétlőve érkeztek a jelentésekbe. Számos szemtanú számolt be arról, hogy a nőket a nemi erőszak során, vagy közvetlenül utána, fejbe lőtték. Egy túlélő szavai szerint a támadók azután, hogy végeztek az áldozatokkal, gúnyosan nevettek, és a végső lövéseket adták le. A megcsonkított testek között sok női holttestet találtak, akiknek a melleit levágták, míg a férfiak esetében a nemi szervek sérülései voltak a jellemzők. Egy túlélő elmondása szerint a lányok csípőcsontjai eltörtek a többszöri erőszak következtében, ami szörnyű képet fest a helyzet súlyosságáról. További tanúk beszámolói alapján a támadók rendkívül brutális módszereket alkalmaztak: kézigránátokat, késeket és szögeket helyeztek el a női és férfi nemi szervekben. Egy női áldozat testén kést találtak a nemi szervében, míg más esetekben vasrudakat is felfedeztek. A jelentés borzalmas részletei rávilágítanak a helyzet elképesztő kegyetlenségére.

A nemi erőszakot gyakran a szülők, gyerekek, házastársak vagy közösségi tagok előtt hajtották végre, megsokszorozva a megalázást és a lelki kínzást.

A háborús szexuális erőszak súlyos fizikai következményekkel jár, amelyek közül a leggyakoribbak a nemi szervek, a végbél, a torok és a belső szervek súlyos sérülései, repedései, zúzódásai, valamint csonttörések, különösen a medence és a bordák területén. A sérülések mellett a fertőzések, a nemi úton terjedő betegségek, a nem kívánt terhesség, valamint a kezeletlen belső vérzések hosszú távú problémákat okozhatnak, amelyek évek múltán is megkeseríthetik az áldozatok életét. A nemi erőszak következményeként fellépő krónikus testi problémák közé tartozik a kimerültség, a fejfájás, a hormonális egyensúlyzavarok, a meddőség, valamint az emésztési és alvási nehézségek, amelyek hónapokkal, évekkel vagy akár évtizedekkel a trauma után is megmaradhatnak.

A test elleni támadás nemcsak fizikai pusztítás volt, hanem lelki rombolás is. A nemi erőszak az emberi méltóság és az önrendelkezés legmélyebb rétegeit célozza. A túlélők a testük és a tudatuk szétszakadásával élnek: állandó szorongás, poszttraumás stressz, alvászavarok és visszatérő rémálmok kísérik őket. A testi disszociáció következményeképpen memóriazavarral, figyelemzavarral, kapcsolódási nehézségekkel küzdenek. Ezek az emberek nemcsak azt veszítették el, akik voltak, hanem azt az érzést is, hogy valaha még biztonságban lehetnek.

A szexuális erőszak háborúk során nem csupán egyedi atrocitás, hanem egy tudatosan alkalmazott fegyver, amelynek célja a társadalom mélyreható megrendítése. Ez a kegyetlen stratégia nem csupán fizikai sérelmet okoz, hanem a közösség szövetét is szétfeszíti. A test megszentségtelenítése több dimenzióban hat, hiszen szimbolikus értelemben az emberi méltóság totális megsemmisítését és a közösség alávetését célozza meg. A túlélőben, valamint a szemtanúkban félelmet és szégyent ültet el, amelyek rányomják bélyegüket a környezetükre is. Ilyen helyzetekben sokan hallgatnak, elzárkóznak, és a szégyen érzése gyakran bűntudattá, majd önromboló gondolatokká alakul.

A szégyen érzése nem csupán azokban az emberekben gyökerezik, akik közvetlenül átélték a traumát. Október 7. után sok izraeli férfiban ott él a súlyos teher, hogy nem tudták megóvni a fiatalokat, a nőket és a közösségüket a támadásoktól. Ez a kollektív szégyenérzet a támadások szerves részévé válik: azt sugallja, hogy a férfiak, akiknek a feladata lenne a közösség védelme, tehetetlenek. A szexuális erőszak nem csupán az áldozatok és családjaik méltóságát tiporja sárba, hanem az egész közösség biztonságérzetét is aláássa.

A brutalitás olyan világot teremtett, ahol a kamasz lányok mindennapjait áthatja a félelem: bármikor velük is megtörténhet.

Neta, 18 éves izraeli lány, a nekem adott interjúban így fogalmazott: "Amikor először hallottam az október 7. utáni szexuális erőszakról, teljesen felfordult a gyomrom. Sokkoló volt, és őszintén szólva először nehéz volt elhinni, mert annyira szörnyűnek tűnt. Egyszerre éreztem haragot és szomorúságot. A barátaimmal is szóba került. Az iskolában és online is sokat beszéltünk róla, mindenki posztokat osztott meg, és próbáltuk kideríteni, mi igaz belőle. Nyomasztó volt, de úgy éreztük, muszáj beszélni róla."

Az erőszak nem állt meg október 7-én. A Gázába hurcolt 251 túsz közül sokakat a fogság ideje alatt is szexuálisan bántalmaztak. Az ARCCI-jelentés szerint az izraeli orvosi csapatok, akik a szabadult túszokat vizsgálták, arról számoltak be, hogy legalább tíz felszabadított túsz, köztük férfiak is, szexuális erőszakon mentek keresztül a fogság idején. Néhányan arról beszéltek, hogy állandó félelemben éltek, tudva, hogy bármikor áldozatul eshetnek. Egy nő így fogalmazott: „Olyanok voltunk, mint bábuk egy zsinóron.” A szexuális erőszak ma is folytatódhat azokkal, akik még mindig Gázában vannak.

A szexuális erőszak eseteit feltáró kutatást az ARCCI készítette a szervezet kutatási részlegének vezetője, Dr. Carmit Klar-Halamish irányításával. Amikor arról kérdeztem, miért nincsenek pontos adatok az október 7-én elkövetett szexuális erőszakokról, így válaszolt: "Már két év telt el, és még mindig nem tudjuk a valós számokat. A mai napig hetente vagy havonta újabb túlélők lépnek elő, és mesélik el, min mentek keresztül a támadás napján vagy a fogságban. Tudjuk más háborús helyzetekből -- Ukrajnából, a volt Jugoszláviából, vagy akár a holokauszt túlélőitől is -- , hogy az ilyen típusú traumáról beszélni hosszú folyamat. Sok nő és férfi csak évek, sőt évtizedek után képes megszólalni. A támadás után az azonosító egységeknek több mint ezer holttestet kellett felkutatniuk, összegyűjteniük és azonosítaniuk. Akkor még senki sem keresett célzottan bizonyítékokat szexuális erőszakra: nem volt rá sem idő, sem módszertan, és sok test megégett vagy felismerhetetlen állapotban került elő. Ezért nem rögzítettek minden bizonyítékot. Pedig voltak egyértelmű jelek."

A trauma nem zárult le október 7-én. Az azt követő hónapok során a túlélők hangja elnémult, és a fájdalom csendje vette át a szót.

A világ vezető nőjogi és emberi jogi szervezetei szemet hunytak a súlyos problémák felett. Az ENSZ nőjogi ága, az UN Women mindössze 2023. december 1-jén szólalt meg, ekkor is csupán óvatos, mérsékelt nyilatkozatokkal. Az ENSZ hivatalos vizsgálata pedig csak 2024. március 11-én ismerte el, hogy "észszerű okokból hihető", hogy szexuális erőszak történt. Ekkorra a túlélők már hónapok óta küzdöttek azzal az érzéssel, hogy a világ nem hisz a történeteiknek.

A csendnél már csak a nyílt elutasítás lehetett fájóbb. Aaron Maté, aki újságírói pályafutását az Al Jazeera English-nél, a katari állam által támogatott csatornán, valamint a baloldali-progresszív Democracy Now!-nál kezdte, 2024. szeptember 26-án az X platformon a következőket fogalmazta meg: "A Hamász ellen megfogalmazott nemi erőszak-vádak – a rendelkezésre álló bizonyítékok fényében – nem más, mint egy vérvád, amit a folyamatban lévő népirtás igazolására használnak."

Ez a kijelentés ismételten bántalmazza az áldozatokat. Nem csupán figyelmen kívül hagyja a testükön lévő sebeket, hanem egyszerű politikai manipulációvá silányítja a fájdalmukat.

Ez a trauma nem csupán az érintett egyének és családjaik életét zúzta szét, hanem hullámokat vetett az izraeli társadalom szövetében és a globális zsidóság körében is. A túlélők napjainkban is azt érzékelik, hogy a világ nem áll ki mellettük. A diaszpórában sokan úgy érzik, hogy az áldozatok hangját gyakran elnyomja a többi konfliktus szenvedőinek kiáltása. Ez a kettős seb – a brutalitás és annak elfojtása, tagadása – mélyen beágyazódik a kollektív emlékezetbe, és tartós nyomot hagy a közösségek lelkében.

Október 7. évfordulóján kötelességünk kimondani: ártatlan emberektől vették el az önrendelkezés jogát. Testüket fegyverként használták, meggyalázták, megcsonkították, és sokakat könyörtelen kegyetlenséggel gyilkoltak meg. Nyolc évvel a #MeToo mozgalom után, hosszú évtizedek feminista küzdelmei ellenére ma ismét ott tartunk, hogy a világ hallgat a szexuális erőszakkal elkövetett háborús bűnökről.

A nemi erőszak, mint embertelen és brutális cselekedet, olyan téma, amelyről rendkívül nehéz beszélni. Mégis, elengedhetetlen, hogy megtanuljunk róla nyíltan kommunikálni. A csend nem oldja meg a problémát – csupán az elkövetők álcáját erősíti, miközben a túlélők fájdalmát tovább mélyíti. Az igazság kimondása és a párbeszéd megkezdése a gyógyulás és a változás kulcsa.

A csend sosem közömbös. A hallgatás elidegenít, elvonja az emberi méltóságot. A hallgatás sebet ejt, és fájdalmat hordoz. A hallgatás árulás az áldozatok számára, akiknek hangja elveszik.