A külpolitika új horizontjai A külpolitika világa folyamatosan változik, és a nemzetek közötti kapcsolatok dinamikája sosem volt ennyire összetett. Ahogy a globális kihívások új formákat öltöttek, úgy a diplomácia is alkalmazkodott, hogy válaszoljon a mo

Francis Fukuyama a vasfüggöny leomlása után a történelem végéről fogalmazott meg gondolatokat. Ám az idő igazolta, hogy tévedett, hiszen a kapitalizmus nem hódította meg véglegesen a világot. Jelenleg azonban nem a történelem, hanem a klasszikus külpolitika utolsó napjairól beszélhetünk. A hagyományos diplomáciai formák eltűntek, pedig ezek számos értéket magukban hordoztak. Az elemzések, előzetes egyeztetések, a nézőpontok kicserélése, a kompromisszumkeresés és egy olyan viselkedésformát jelentettek, amely távol állt a kocsmai viták zűrzavarától.
Ennek vége. Reméljük, nem örökre, de semmi jel sem utal arra, hogy hamarosan ismét a diplomácia, a korrektségre törekvés lenne a vezérlő elv a világ politikai színpadán. Donald Trump a diplomácia legalapvetőbb szabályait sem ismeri, s büszke is erre. Teljesen kiszámíthatatlan, s mintha még azokat az elemzéseket sem olvasná el, amiket a hírszerzés az asztalára tesz. Már önmagában az, hogy a saját szintjére emelte Putyint, bődületes baklövés volt részéről, mintha nem mérte volna fel, hogy ebből csak rosszul jöhet ki. Ráadásul az amerikai elnök, aki mindenhatónak képzeli magát, a találkozó után gyengének, tűnik, aki behódol Putyinnak.
Azt már ugyan megszokhattuk, hogy a magyar külpolitika megszűnt létezni, s a külügyek irányítása Putyin-párti trollkodásban merül ki, az azonban rendkívül veszélyes, hogy a világ legerősebb államának sincs átlátható külpolitikai irányvonala. Jellemző, hogy Trump Alaszka felé menet a gép fedélzetén még azt mondta, tűzszünetet kell elérni, visszafelé viszont már teljesen magáévá tette az orosz narratívát: megállapodás kell a békéről, fegyvernyugvásra nincs szükség, Vagyis az oroszok folytathatják az öldöklést.
Trump legújabb üzenete Zelenszkijnek arról szól, hogy a Krímről és a NATO-tagságról mondjon le. E döntés kizárólag Zelenszkij kezében van, mások nem avatkozhatnak bele. Az aggasztó az, hogy Trump elnöki mandátumából még három év és négy hónap áll rendelkezésre. Milyen hatással lesz még a világra ez idő alatt?